szerda, augusztus 22, 2018
> <
  • 1

Legnépszerűbb

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Nagy lépéssel került közelebb a tudomány egy új módszerhez, amivel a vérből diagnosztizálhatók a leggyakoribb ráktípusok.

A Science friss számában közölt tanulmányban leírt új módszer különlegessége, hogy egyszerre kutat a génmutációk és az általuk létrehozott fehérjék után. A rákos daganatok mutáns gének és az irányításukkal előállított fehérjék apró jeleit bocsátják a vérbe. Az amerikai Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem tudósainak CancerSEEK nevű eljárása 16 olyan génmutáció után kutat, amelyek rendszeresen megjelennek a rákkal, valamint nyolc fehérje után, amelyeket ezek állítanak elő.

 Az eljárás tesztjeit 1005 petefészek-, máj-, gyomor-, hasnyálmirigy-, nyelőcső, bél-, tüdő- vagy mellrákos beteg részvételével végezték, olyan stádiumban, amikor a daganat még nem terjedt át más szervekre. A vérvizsgálat a páciensek 70 százalékánál mutatta ki a rákot.  „A KORAI DIAGNÓZISNAK EZ A TERÜLETE KULCSFONTOSSÁGÚ, AZ EREDMÉNYEK IGEN IZGALMASAK" – mondta Cristian Tomasetti, az egyetem kutatója. A BBC News azt írja, hogy egy CancerSEEK-vizsgálat kevesebb mint 500 dollárba, vagyis körülbelül 125 ezer forintba kerülhet. Minél korábban sikerül kimutatni a rákot, annál nagyobb az esély a gyógyításra. A tumor nyolc vizsgált típusa közül ötnek nincs korai szűrése. A hasnyálmirigyráknak olyan kevés a korai tünete és annyira későn fedezik fel, hogy öt beteg közül négy még a diagnózis évében belehal. Tomasetti szerint nagy változást hoz, ha a daganatot akkor diagnosztizálhatják, amikor még eltávolítható.

A CancerSEEK-et most olyan résztvevőkkel tesztelik, akiknél nem diagnosztizáltak rákot. A tudósok szerint ez lesz az eljárás hasznosságának valódi próbája. Tomasetti a BBC-nek elmondta, olyan vérvizsgálatot szeretnének, amit évente egyszer kellene elvégezni. A teszt kiegészítheti a jelenleg használatos módszereket, a mellrákot szűrő mammográfiát vagy a vastag- és végbélrákot szűrő kolonoszkópiát.

Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!

Partner ajánlat

  • icon Gyerekruhák között válogattunk
  • icon Horvátországi nyaralás - Időutazás Opatijába

A Tchibo webáruház heti ajánlatában szereplő gyerekruhák közt böngésztünk.

Bővebben...

Opatijában igazi békebeli hangulat, csodás parkok és villák várják a látogatót.

Bővebben...