péntek, február 23, 2018

Jázmin letörölte könnyeit. Vagy inkább csak szétmaszatolta az arcán, hiszen megállíthatatlanul folytak a szeméből. Mélységes fájdalom vert örök tanyát a szívében, annyira mély, hogy képtelen volt szavakba önteni. Nem is beszélt róla senkivel, még szeretett férjével sem.
Az elsőt még elviselte. Vigasztalták egymást, sokan járnak így, majd legközelebb összejön. Sikerült is megnyugtatnia magát. Hónapok teltek el, a test és a lélek pihenésének hónapjai, amikor szép csendesen feltűntek a jelek.
Igen, babát vár! Végre! Végtelen örömmel bújt férjéhez, suttogta fülébe a titkot, mely hamar láthatóvá vált. Lelkiismeretesen eljárt a kötelező vizsgálatokra, mindent megtett a baba egészséges fejlődéséért. Ádám vigyázott rájuk, egy-egy simogatással, szívmelengető mosollyal jelezte apai örömét.
A kislány korán érkezett, túl korán. Gyenge volt, csak órákkal élte túl a világrajövetelt. Jázmin összeomlott. Vádolta magát, hogy nem képes egészséges gyermeket szülni, vádolta Ádámot, hogy miért nemzett utódot, vádolta a szüleit, miért lánynak született, vádolta istent, miért engedi ezt! Hetekig tartották ideggyógyászati gondozás alatt, míg elérték az első komoly eredményt: elismerte férje bánatát.
Ádámot is megviselte gyermekük elvesztése, ráadásul felesége is támogatásra szorult. Tudta, persze hogy tudta, ketten könnyebben feldolgozták volna a tragédiát, de Jázmin elzárkózott. Mindketten magányosan küszködtek a gyászukkal.
Amikor az asszony hazatért a kórházból, befeküdt ugyan a hitvesi ágyba, de elutasított minden gyengéd közeledést. Nappal tette a dolgát: visszatért a munkahelyére, rendet tartott a lakásban, de Ádám simító kezét határozottan eltolta. Éjszaka nyugtatóval aludt, ám így is előfordult, hogy sírva riadt fel.
A mai éjszaka kivétel volt. Talán a bolygók álltak kedvezően, talán a lelke kezdett helyrebillenni, talán egyszerűen elfelejtette bevenni az altatóját. Gyógyszer nélkül, mélyen, nyugodtan aludt.
Álmában két kis aranyfény jelent meg előtte. Lassan, nagyon lassan öltöttek emberi alakot, s bár a vonásaikat nem lehetett felismerni, látszott, hogy az egyiknek hosszú, göndör fürtjei vannak.
– Ne sírj, anyukám! El kellett mennem, mert a testvérem egyedül szomorkodott ideát. Most mi is ketten vagyunk, ahogy ti apuval. Szeressétek egymást, és bízzatok! Hamarosan megérkezik hozzátok valaki, aki végleg veletek marad.
Jázmin boldogan nyújtotta feléjük két kezét. Az aranylények megérintették, hárman egy kis kört képeztek. Ekkor a kör közepén feltűnt egy kis pont. Olyan kicsi és halovány, mint egy csillanás az éjszakai égbolton. Ahogy mindhárman ráfigyeltek, a pontocska növekedésnek indult, míg fénye eltakarta a másik kettőt. Ők lágyan szétfoszlottak, de még hallatszott a távozók üzenete:
– Adjátok neki azt a szeretetet, amit nekünk szántatok, és ő százszorosan fogja visszasugározni rátok, hiszen mi is ott leszünk minden mosolyában.
Jázmin a szívébe zárta a fényt. Földöntúli békesség költözött belé, belenyugvássá, gyásszá finomítva a kínzó fájdalmat. Kispárnáját szorosan magához ölelve ébredt.
Valami megváltozott. Ádám nem tudta megmondani, mi az, ami más, csak a változást érzékelte. Jázminra mosolygott, mintegy kérdezve, ő is érzi-e. Az asszony – amit már rég nem tett – megfogta a kezét, és a karjába simult. Szemében a régi fénnyel fogadta óvatos csókját. Ádám boldogan hagyta múlttá lenni a gondokat.
Egyensúlyba billent a világ.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!