hétfő, december 05, 2016

Titkosszolgálati módszerekkel figyelte volna meg az állam a budapesti ügyvédeket? Többen közülük erre panaszkodtak. Ha a megfigyelés beigazolódik, a történet nagy botrányt kavarhat. Kérdés, hogy valóban beigazolódik-e.

Az ügyvédek vélelmezett titkos lehallgatásáról még egyelőre nem tudni, mekkora közéleti és szakmai botrányt kavarhat, annyi azonban biztos, hogy a magyar ügyvédek hallhatnak a lehallgatásukról. Az Egyesült Államok külügyminisztériumának 2015-ös, az emberi jogok tiszteletben tartásáról szóló, napokban nyilvánosságra hozott jelentésében az áll a Nol.hu szerint, hogy megalapozott a gyanú a budapesti ügyvédek lehallhatására.

Az ügy előzményeihez tartozik, hogy a Népszabadság tavaly májusban egy bírósági tárgyalásról tudósítva közölte: a Nemzeti Védelmi Szolgálat kezdeményezésére több mint három hónapon keresztül lehallgatták egy ügyvéd irodáját és telefonját. Kiss Ernő nyugalmazott főrendőr védőügyvédjéről volt szó. A dandártábornokot azzal gyanúsították, hogy Kocsis Istvántól, a Magyar Villamos Művek egykori vezérétől pénzt kért az ellene folyó büntetőeljárás befolyásolásért. Emiatt tavaly decemberben jogerősen négy és fél év börtönbüntetésre ítélték Kisst, aki az idén márciusban meghalt.

Egy másik ügyvéd arra panaszkodott, hogy védence kihallgatásakor a nyomozók valószínűleg „bennfentes” információk alapján tettek fel kérdéseket, mert a gyanúsított bizonyos ügyekről csak a védő irodájában beszélt.

Más ügyvéd hasonló okból tett panaszt, azt vélelmezve, hogy lehallgatták a telefonját, mert másként a rendőrök nem szerezhettek volna tudomást a védővel folytatott bizalmas konzultáció tartalmáról.

A Budapesti Ügyvédi Kamara tavaly nyáron felhívást tett közzé, amelyben arra kérték a tagokat, ha úgy érzik, hogy titkos állami megfigyelés vagy lehallgatás célpontjává váltak, jelentkezzenek a kamara e célra felállított vizsgálóbizottságánál. A beérkező információkról tett jelentéseket a Magyar Ügyvédi Kamarához továbbítottak, de a dokumentumot nem a nyilvánosságnak szánták, de azt kérték, az országos kamara járjon közben legfőbb ügyésznél, hogy fokozottan ellenőrizzék, a nyomozások során a hatóságok nem sértik-e meg az ügyvédi titkot.

Akadt azonban olyan ügyvéd is, akit vélhetőleg a saját felesége figyeltetett meg, mert a nő a telefonbeszélgetései alapján készült feljegyzésekkel szembesítette. A kamaránál feljegyeztek olyan bejelentést is, amely szerint az ügyvédi irodában „poloskát” találtak, de a lehallgatókészüléket nem sikerült azonosítani. Így nem tudni, hogy azt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat helyezte el, vagy magánakció­ról volt-e szó.  Mindenesetre Réti László,  a Budapesti Ügyvédi Kamara a Népszabadságnak hangsúlyozta, nem akarnak ügyet, és szerinte a titkosszolgálati eszközök alkalmazásának szabályai szerinte jók, garanciát nyújtanak arra, hogy az állami szervek nagy valószínűséggel nem követhetnek el visszaélést.

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!