hétfő, december 05, 2016

Szeptembertől már nem szakközépiskolába, hanem szakgimnáziumba járhat majd az, akinek a szülei azt szeretnék, hogy legyen egy szakmája, de azért érettségije is. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) úgy tűnik, már el is készült a szakgimnáziumok kerettantervével, ami alapján az látszik, hogy ezek az iskolák sokkal kevésbé fognak egy gimnáziumra emlékeztetni, mint a szakközépiskolák - írja az Index.hu.

Az Emmi március végén mutatta be a Köznevelési Kerekasztalnak a szakgimnáziumoknak szánt kerettantervét, amelynek az Index is hozzájutott. A portál szerint az új iskolatípusban kétszer annyi lesz a szakmai óra, mint eddig a közismereti tárgyak kárára.

A koncepció szerint a szakgimnazisták heti 22-23 órában vennének közismereti tárgyakat és heti 12-15 órában tanulnának szakmát. Összehasonlításként a jelenlegi szakközepes diákok első évben 6, utolsóban 11 órában tanulják a szakmai tárgyakat. Ezzel együtt most is, és a jövőben is 35-36 órája lesz a gyerekeknek egy héten.

Az Index szerint magyar, matek és történelem tárgyakból marad az óraszám, informatikát a jelenlegi egy évig terjedő heti egy óra helyett két éven át fogják heti egy órában tanulni.

A több szakmai tárgynak viszont úgy lesz helye, hogy a minisztérium eldönti, melyik szakmához milyen természettudományi tárgyat kell tanulni, vagy hogy kell-e egyáltalán. Így a kerettanterv szerint

  • egészségügyi, erdészeti, mezőgazdasági, környezetvédelmi és szépészeti szakgimiseknek csak biológiát,
  • gépészeknek, technikusoknak csak fizikát,
  • kohászoknak, vegyészeknek és nyomdászoknak csak kémiát,
  • bányászati, turisztikai és földmérő sulisoknak csak földrajzot kell majd tanulniuk,
  • a vendéglátósok, kereskedelmi és gazdasági szakmát tanulók pedig tudomány helyett nyelvet tanulhatnak majd.

Ezzel viszont nagyon megnehezíti a szakgimnazisták dolgát, ha véletlenül tovább szeretnének tanulni, de ezzel az iskolatípus vagy a szakmaváltás is nagyon nehéz lesz. Vagyis ezek alapján már az általános iskola végén el kellene dönteni, hogy a gyerek milyen irányba menjen, utána a váltásra már egyre kevesebb esély lesz.

Az Index hangsúlyozza, hogy ez még csak tervezet, hogy mennyire végleges vagy hogy mikor tenné hivatalossá a kormány, azt nem tudni, viszont kevesebb, mint fél év múlva elindul az új tanév az új szakiskolákkal.

Forrás: Napi.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!