vasárnap, december 11, 2016

Az idei MSZP-majális pontosan olyan volt, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. Kitelepült a munkástagozat, volt sor az egészségügyi szűrésnél, Horváth Csaba felvázolta a soha meg nem valósuló elképzeléseit a Budapest-sátorban, a politikai beszédekben pedig a Fideszt szidták.

Az egyetlen újítás talán az volt, hogy kiraktak kartonból pár életnagyságú kopasz biztonságist, a vasárnapi boltbezárásos népszavazás mementóit, akikkel bárki szelfizhetett szabadon. A népszavazás témája amúgy is áthatotta a majálist. A pultoknál nagyban gyűjtötték az aláírásokat az úgynevezett „lopásgátló népszavazásokhoz”, a földeladásokról és a bérplafonról kezdeményezett szavazást Gőgös Zoltán és Kész Zoltán, bár az aláírók még mindig a vasárnapi boltbezárásos ívet keresték.

A délutáni nagyszínpados politikai beszédeknél elmaradt a meglepetés. Sokáig úgy volt, hogy Tóbiás József pártelnök és Kunhalmi Ágnes, a pénteken újraválasztott budapesti elnök mellett Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, a PM társelnöke is felszólal. Végül azonban Karácsony távol maradt, úgy tudjuk, ebben szerepet játszott, hogy a zuglói szocialistákkal elég fagyosra fordult a viszonya, illetve hogy a PM-en belül sem tapsoltak annak, hogy Karácsony a szocik színpadán tervezett beszélni.

Fotó: Huszti István / Index 
Karácsony távolmaradásáról semmi hivatalos bejelentés nem volt, igaz, a kolbászt majszoló, vígan söröző majálisozók délután fél kettőkor azt se nagyon vették észre, hogy egy Máté Péter-dal imitációja helyett már politikusok fogalmaznak meg kemény politikai üzeneteket.
El fogják tüntetni a Fideszt
Kunhalmi Ágnes mondta a keményebb, támadóbb hangvételű beszédet. Ennek lényege az volt, hogy Magyarországon „mérhetetlen korrupció, mérhetetlen lopás uralkodik, a Fidesz szegényre lopja az országot”, illetve a Fidesz politikája: „maguknak mindent, a népnek semmit”.
Kunhalmi szerint eljutottunk oda, hogy az oktatás romokban, és az egészségügyben pedig luxus a gumikesztyű és a normális vécé. Kunhalmi ezért kiadta a feladatot, amely bizonyára a 2018-as választásokra készülő MSZP fontos célja lesz: A Fideszt nemcsak leváltani kell, hanem elszámoltatni, és börtönbe rakni. El fogjuk őket tüntetni.
Azt mondta, lépésről lépesre bontják le majd a szocialisták az eléjük felhúzott falakat, a következő lépés a lopásgátló népszavazás. Kunhalmi egy Orbán Viktor-parafrázissal zárta a beszédét: „Hajrá népszavazás, hajrá szocialista párt!”.
Fotó: Huszti István / Index 
Utána Tóbiás József, az újraválasztására készülő pártelnök kevésbé volt karcos, bár szerinte is rosszul irányítja az országot a Fidesz. Tóbiástól például ilyen közhelyekre tellettek ma:
  • Ha valamikor, akkor most van szükség igazi baloldalra, amely nem tűri, hogy a nincstelenek millió létválságban élnek.
  • A hatalom fél a néptől. Népszavazást kell tartani az emberek mindennapi életét érintő kérdésekről.

Tóbiás önbizalommal teli gondolatot is megfogalmazott: úgy látja, hogy az MSZP jó úton jár, és 2018-ban győzni fog, ehhez pedig „nem kell szövetséget kötnie a Fidesszel (?), csak a társadalommal”. Hogy ezt pontosan hogy értette, Török Gábor legyen a talpán, aki megfejti.

Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all