csütörtök, december 08, 2016

Foto: Polyak Attila

A kormány nem betiltani akarja az Ubert, hanem "beállítani a sorba", ami egyenlő versenyfeltételeket teremt a Magyarországon működő egyéb taxis cégekkel - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, az Uber képviselőivel folytatott egyeztetés után. 

Az államtitkár elmondta: az egyeztetésen kifejtette, hogy a kormány nem a korszerű módszerek ellen van, egyik szabályt sem azért hozták, hogy az Ubert vagy más hasonló tevékenységet végző szervezetet betiltsanak, hanem, hogy a magyarországi tevékenységet a magyarországi jogszabályok keretei közé szorítsák. A másfél-két órás megbeszélésen az Uber magyarországi szervezetének vezetője mellett az európai munkáért felelős munkatársak is részt vettek. Azzal érveltek, hogy korszerűek és újszerűek. Ezt a kormány nem vitatta, ám a korszerűséget és a modernséget nem lehet mint egy pajzsot maguk elé tartva semmibe venni a magyar jogszabályokat - hangsúlyozta az államtitkár.

Az Uber tárgyalna a kormánnyal

Az uberesek fenntartották álláspontjukat, hogy működni szeretnének Magyarországon, és kérték, hogy a magyarországi megfelelőség érdekében szakmai tárgyalásokat folytathassanak. A megbeszélésen valamennyi érdekelt intézmény - az adóhivatal, a közlekedési hatóság, a Belügyminisztérium - képviselője részt vett. Felajánlották, hogy a magyar szabályoknak való megfelelőség érdekében mind a diszpécserszolgálattal, mind a taxis tevékenység szabályszerűségével kapcsolatban további szakmai tárgyalásokra kerül sor - ismertette az államtitkár.

Fónagy János kiemelte, hogy az uberezők most nem tartják be a taxizáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételeket, valamint a diszpécserszolgálatra jogosító szabályokat. Az utóbbira a hollandiai központjuk nem is kért engedélyt, amire most felhívták a figyelmet, és ebben is felajánlották az együttműködést - mondta.
Kérdésekre válaszolva ismertette, hogy a magyar taxisokat is ellenőrzi az adóhivatal, a közlekedési felügyelet és a rendőrség, mégpedig ugyanazon szabályok alapján, amelyeknek a betartását az uberesektől is elvárják. Hozzáfűzte, a nagyobb taxis cégek keményen fellépnek azon alkalmazottaik és vállalkozói partnereik ellen, akik vétséget követnek el.

Az államtitkár ugyancsak kérdésre reagált arra a sajtóhírre, amely szerint az Európai Bizottság a héten irányelvet bocsát ki, hogy az unió tagállamai harmonizálják a megosztáson alapuló gazdaságra vonatkozó szabályokat, és Brüsszel várhatóan fel fogja szólítani az EU-tagállamokat, hogy ne tiltsák be, vagy ne korlátozzák az olyan szolgáltatókat, mint az Uber és az Airbnb.

Fónagy János kifejtette: tekintettel arra, hogy Európa szinte minden országa hadban áll a hazai vállalkozókat sértő nagyon korszerű, de nagyon agresszív piaci fellépéssel, az Európai Unió minden ilyen közös lépését üdvözölni lehet. Hozzátette, az Uber esetében nem utasmegosztásról van szó, hanem díj ellenében végzett személyszállító tevékenységről. A kilátásba helyezett közös megítélésre vonatkozó brüsszeli felhívás nem parttalan szabadságot jelent, hanem az előzetes közlemény alapján a szolgáltatók számára is kemény feltételeket szab - mondta.

Forrás: Origo

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all