csütörtök, december 08, 2016

"Azért tanulunk itt, mert tönkretettétek a felsőoktatást" – ilyen feliratot is kiragasztottak a magyar diákok a külgazdasági és külgügyminiszter Copenhagen Business Schoolban tartott előadásának helyszínén.

A 444 beszámolója szerint az Üzenjünk Brüsszelnek-plakátokat átíró diákok arról is tájékoztatták Szijjártó vendégeit, hogy csak amíg a miniszter beszél, négy diák távozik Magyarországról, a dániai diákmunkások pedig a hazai átlagfizetés kétszeresét kapják. "Üzenjük a Fidesznek: tiszteletet az Európai Uniónak" plakát is szerepelt a falragaszok között. A diákok emellett tájékoztató füzetekkel is ellátták a hallgatóságot, amelyben a kormány ellentmondásos külpolitikai nyilatkozatait idézték, például a bevándorlás és a terrorizmus közötti kapcsolatról. Szijjártónak a nyugati közönséghez igazított beszédében egyébként arról volt szó, hogy a kelet-európai államok kénytelenek Oroszországhoz fordulni energiáért, mert az unió nem tesz eleget az energiafüggetlenségért. Szorgalmazta továbbá az uniós határok védelmének erősítését.

A kellemetlen plakátokat úgy rakták ki, hogy Szijjártó is láthassa, de a beszélgetést szervező helyi kontaktember igyekezett azokat eltüntetni. A megjelent hallgatók kérdezték is a minisztert, a legnagyobb tapsot az a kérdés kapta, amely azt tudakolta, miért a stadionokra költ tízmilliárdokat a magyar kormány, ha ennyire kulcskérdés a határvédelem. Ez a jelent az alábbi videón 12:30-nál látható:

{videobox}https://youtu.be/2xVAiblcrno{/videobox}

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all