szombat, december 03, 2016

Egy csapat amerikai mérnök már pályarekordoknál tart önmagát vezető Audi TTS-ével.

Egy csapat mérnökhallgató a Stanford egyetemről már korábban felhívta magára a figyelmet, amikor 2010-ben egy vezető nélküli Audi TTS-t felküldtek a legendás Pikes Peak-i hegyi pályára. Az idő, amit a kocsi ment nem volt éppen eget rengető 27 perc és 10 másodperccel – a rekord, amit Sebastien Loeb tart 13 perc körüli – mindenesetre sofőr nélkül, még biztosan nem csinálta végig senki sem.

Most újra jelentkeztek az autonóm Audi TTS-ükkel és a Thunderhill Raceway Park pályán és végül jobb időt mentek, 0,4 másodperccel és 193 km/h-s csúcssebességet elérve megverték a tanszékvezetőt, aki amatőr versenyző. A futam célja alapvetően persze nem a versenyzés, hanem a határhelyzetek tanulmányozása volt, hogy az önmagukat vezető autók biztonságosan közlekedjenek.

 

via GIPHY

A Stanford kutatói a kísérelt előtt profi versenyzőket tanulmányoztak, hogyan vezetik az autóikat, akik az autó valamennyi eszközét, kormány, fék, gáz a lehető leghatékonyabban tudják használni. A kocsiban egyébként két számítógép dolgozik különböző algoritmusokat használva a pontos vezetéshez.

Az már csak külön pikantériája az ilyen kisérleteknek, hogy jövőre a Roborace nevű versenysorozat viszont valóban elindul, amelyben pilóta nélküli autók fognak versenyezni egymással. A sorozatban maguk a kocsik lesznek a „sztárok”, amelyeket elneveznek és a mögöttük álló mérnökcsapat tudása lesz a döntő tényező, akik a verseny közben beavatkozhatnak a kocsi vezérlésébe.

 

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!