Regős Róbert: Még meddig? VIII. – Felfüggesztett népszabadság

12pont
A magyar sajtótörténet legszégyenteljesebb napjait éljük. Sejteni lehetett egy ideje, hogy valami szokatlanul erősen bűzlik a médiafronton. A diktatórikus rendszerek logikájából amúgy is szinte egyenesen következik, hogy bárdolatlanul próbálják meg befolyásukat kiterjeszteni a hírek világára.

 

Ezt gyomorforgató módon tapasztaljuk immár vagy hat éve a közmédia tébolyult elfogultságában. Aztán a kvótanépszavazás tömegeket butító kampányában végképp szertefoszlott a hiteles tájékoztatás eszményébe vetett hit. 3,2 millió honfitársunkkal sikerült elhitetni, hogy létezik az, ami nem létezik. A lezárhatatlan történet folytatásaként ma egy érvénytelen referendumnak kíván a Fidesz érvényt szerezni mind a nemzetközi politika, mind a belpolitika színpadán.

E sok gyalázat között talán az a leggyalázatosabb, hogy a megszerzett nem szavazatokra hivatkozva akarják most az Alaptörvényt módosítani, holott nem kell a jogban járatosnak lenni ahhoz, hogy tudjuk: Alaptörvényt érintő kérdésben nem írható ki népszavazás. Ehhez elegendő volna leülni az Alaptörvény szép emlékű asztalához, s forgatni időnként a dokumentumot. Annyi azért józan paraszti ésszel is vélelmezhető, ha egyszer ilyen tartalmú kérdés nem tehető fel, akkor nyilván módosítani sem illő egy – ráadásul érvénytelen – referendumra hivatkozva az Alkotmányt, vagy nevezzék akárhogy.

De ezek bármit megtehetnek. És, amit megtehetnek, azt meg is teszik. Miután a saját, enyhén pálpusztaira emlékeztető szájízük szerint értelmezték a népszavazás eredményét, jöhet az újabb nagy falat. Ezúttal talán három lépésben. A sakk nemzetközi nagymestereinek körében nem nagy kunszt ez az előrelátás, de a hazai politika forgatókönyv íróitól bizony már komoly teljesítmény. A cél meglehetősen egyértelműnek tetszik. Mire ráfordulunk a 2018-as választások előtti utolsó, előkészítő évére, meg kell tisztítani a hazai sajtót a vadhajtásoktól.

Meglepő, de a megyei napilapok mind a mai napig meghatározó véleményformáló erővel bírnak, főképp persze a falusi lakosság körében. A kormányzó párt óriási energiákat mozgósított már eddig is arra, hogy országgyűlési képviselőik neve, fotója napról napra dicsőségesen uralja a címlapokat és a belső oldalakat. Egy-egy szalag és olló mindig akad valahol, s ha igazából nincs is mit avatni, attól még átvágható egy sajtófotó kedvéért. Nincs az a lapot tulajdonló, főleg külföldi tulajdonban lévő vállalkozás, amely néhány tíz, vagy százmilliónyi kormányhirdetés fejében ne engedné, hogy fideszes képviselők mosolya ragyogja be a lapja hasábjait. Érdekli is őket a magyar belpolitika döglegyektől zümmögő világa.

Második lépésben lehetetlenítsd el azokat az orgánumokat, amelyeknél még valóban újságírók dolgoznak. A felkészült médiaszakemberek ugyanis veszélyt jelentenek a hatalom számára. Nem feltétlenül szükséges likvidálni őket, ahogy az oly nagy divat a demokráciában kevésbé jártas térségekben. Ezek nem igazán kifinomult megoldások. Ha ki akarod irtani a szabad sajtót, s vele együtt a szabad gondolkodást, elég ezek gyökereit elvágni. Az akadékoskodó újságírónak meg, ha nincs hol megjelentetnie a Matolcsy magánügyeivel, meg Rogán helikopterezésével foglalkozó fricskáit, szép lassan felkopik az álla.

Harmadik lépésként végül elég, ha szőrös medvemancsodat ráteszed az így létrejött és megtisztított médiabirodalom egészére. Még csak arra sem kell nagyon ügyelned, hogy ne érezzék kormány közelinek az új tulajdonost. Az a 3,2 millió továbbra sem fog semmi kifogásolni valót találni ebben az egészben.

Valami ilyesféle rémséges gondolatmenetre lehetnek felfűzve az utóbbi hetek médiakoncentrációval összefüggő történései. A Médiaworks és a Pannon Lapok Társasága fúzióját sikerült a jogállamiság látszatát fenntartva levezényelni a Gazdasági Versenyhivatal közreműködésével. A megyei napilapok kétharmada került így egyetlen társaság kezébe. Mi ez, ha nem a monopolhelyzet megteremtésére tett kísérlet?

Ja, hogy van a lapcsoporton belül egy országos napilap, amely nem illik a képbe, mert a rendszerváltást követően mind a mai napig képes volt magas színvonalú, minőségi újságírást folytatni? Ráadásul vállaltan egy, a jelenlegi kormányzás értékrendjével szembehelyezkedő nézőpontot érvényesítve? Ki kell végezni. Elég hozzá egy tökéletesen életszerűtlen érv. Elég valamely mitikus nagyságúnak tetsző veszteségre hivatkozni. A hivatkozott nagyságrendű hiány mellett már nemcsak a Népszabadság, de maga a Médiaworks sem volna életképes. Aki mindehhez a gazemberséghez nem akar asszisztálni, legjobb, ha távozik. Ki tudja, erős unszolásra, vagy saját belátása alapján ezt a Médiaworks vezérigazgatója, Rónai Balázs meg is tette.

A történtek után elég kényelmesen hátradőlve várni a harmadik eseményt. Azt, hogy ez az egész – ahogy mondani szokás – egy Fideszhez közeli személy valamely cégénél landoljon. Nem kell nagy jósnak lenni ahhoz a feltételezéshez, hogy rövidesen ez is be fog következni, s akkor a 2018-as választás nagyjából el is dőlt.

Bámulatos a dolog kommunikációja is. Már-már lenyűgöző, ahogy az egykori birkózót, későbbi rezsibiztost, a Fidesz alelnökét tolják előtérbe. Nem mintha a Népszabadság buzgó olvasójának, ismerőjének, vagy egyáltalán, bármiféle írásos tradíció ismerőjének tartanánk, mégis, neki elég kinyitnia a száját, s az értelmes érvek, kifinomult gondolatmenetek sírva menekülnek előle a könyvtárak mélyére.

Talán csak az időzítés elhibázott egy kicsit. Az ellenzéki pártok szimbolikus játszadozásainak helyszíneire a közelgő október 23. akár tömegeket is előcsalogathat. Ilyenkor aztán azokból a könyvtárakból a felfüggesztett népszabadság hívó szavára a legkülönfélébb, ma már olykor furcsának tetsző gondolatok szivároghatnak elő. Mondjuk ilyenek: „… nem oly becses az irhám, / hogy érett fővel szótlanul kibírnám, / ha nem vagyok szabad!”