Regős Róbert: Moszul

Szinte nincs nap, hogy ne érkeznének hírek az észak-iraki nagyvárosból, az Iszlám Állam által megszállt terület utolsó, stratégiailag is jelentős településéből, Moszulból: Az iraki hadsereg lépésről-lépésre foglalja vissza a várost, a napokban épp a nyugati kerületeket.

Moszul 2003-tól állt az amerikai különleges erők felügyelete alatt, majd a város 2014-ben került az Iszlám Állam kezére annak ellenére, hogy annak támadó erői alig haladták meg az 1500 főt, miközben az iraki hadsereg közel 30000 katonát állomásoztatott ott.
Becslések szerint ebben az időben, mintegy félmillió ember hagyta el lakhelyét.

Az iraki kormányerők és szövetségeseik 2016 októberében fogtak hozzá az akkor 1,7 milliósra becsült város felszabadításához. Ennek a több, mint fél éve zajló offenzívának a része most a Tigris jobb partján fekvő kerületek visszafoglalása.

A pusztítás leírhatatlan. Elképzelni is alig lehet, hogy miképp képes egy ilyen irdatlan embertömeg túlélni a szétlőtt városban. A tudósításokból is jól látható, hogy gyakorlatilag nincs egyetlen épen maradt épület sem. Villanyra, és vízre sem lehet számítani. Az utcákon olykor napokig hevernek a temetetlen halottak. Folyamatos az ágyúzás, a géppisztolyok kelepelése, a becsapódó rakéták dübörgése.
A Tigris bal partja már a kormányerők kezén van, a helyzet azonban ott sem jobb semmivel.

Közismert, mert minden középiskolában tanítják, mégis csak kevesen tartják számon: Moszulnak ez a fele az egykori Ninive helyén fekszik. Az életet itt nem években, hanem percekben, órákban mérik. Épp ezért felfoghatatlan, hogy ez a terület már Krisztus előtt a 7. évezredtől lakott volt. Alig értelmezhető, hogy az egykori helyőrségi palota Jónás próféta vélhető nyughelyén épült. Igen, arról a prófétáról van szó, akit az Ószövetség szerint maga az Úr szólított meg:
„Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elémbe!” (Jón 1,2 – ford: Károli Gáspár)

A pusztítás féktelensége olyan területen tombol, amely a Krisztus előtti 6. században, Asszúrbanipál idején, a tudomány és a művészetek fellegvára volt, amit egyebek mellett hatalmas könyvtára is reprezentált. A feltárt 60.000 darab ékírásos agyagtábla lelőhelyének környékén most vér, nyomor, könnyek, szenvedés és félelem fogadja a sajtó munkatársait.
Senki nem tudja, van-e megoldás. A síiták és szunniták Európából nézve összemosódnak. Főleg, hogy vannak politikai erők, amelyek a saját percnyi érdekeiktől vezérelve, ellenségképet kreálva, egységes masszává gyúrják össze őket. Azokat a szenvedőket, akik egy 9.000 éve lakott vidéken, ma a puszta életükért küzdenek.

Lehet-e valaha béke ott, ahol a síita többség évtizedekig elnyomásban tartotta a szunnitákat? Ott, ahol a szunniták véres bosszúval vettek elégtételt szenvedéseik miatt az Iszlám Állam zászlaja alatt? Lehet-e béke az egykori Ninivében, ahonnan megint az ott lakók tízezrei menekülnek, mert a mai felszabadítók újra a szunniták vérét akarják?

S a kép még ennél is jóval összetettebb. Ráadásul mindaz, ami itt történik, nagymértékben befolyásolja Európa komfortérzetét.
Vér, nyomor, könnyek, szenvedés és félelem. A gyilkosok helyére új és új gyilkosok jönnek. A helyzet kilátástalan. Pedig a megoldás ott van talán, a romok alatt nyugvó Jónás könyvében, Ninive egykori uralkodójának szavaiban: „…térjen meg kiki az ő gonosz útáról és az erőszakosságból…!” (Jón 3,8 - ford: Károli Gáspár)