Köszöntő

Van már kenyerem, blogom is van – leírna-e Kosztolányi egy ilyen sort, ha ma élne? Nehezen tudom elképzelni. Én most leírtam, mert végre van. Már hogy blogom. És ez jó érzéssel tölt el. Kimondhatatlan öröm az is, hogy rám találtál a weben, ezen a felfoghatatlanul kusza hálón.
Az az ember vagyok, aki él-hal azért, hogy megértse a világot és beszéljen róla. Mindenről. Kommunikálni, kommunikálni, kommunikálni. Olyan ez nekem, mint a levegő. Beszélni kell mindig, beszélni mindenről. Mert az ember olyan lény, aki képes megosztani gondolatait a világról. S ha már egyszer képes, miért ne tenné?
Volt hol elmondanom eddig is. Dolgoztam színházban, filmekben, rádiókban, diplomáciai képviseleten, hírportált üzemeltetek külhoni magyaroknak, könyveket írok, egyszóval beszélek a világról. Mert meggyőződésem, ha beszélünk róla, jobb lehet.
És ugyan mi lehet alkalmasabb felület kibeszélni a dolgainkat, mint egy blog. Itt nem kell finomkodni, túlstilizálni a mondandót. Szóljon minden csak úgy, mintha kocsmaasztalnál beszélgetnénk egy gyöngyöző korsó sör mellett a rekkenő hőségben. El fogom mondani, mit gondolok politikus uraink ostobaságairól, a korrupcióról, a jó ételekről, borokról, arról, hogy éppen mit olvasok, milyenek ott az emberek, ahol a világban, járok, hogy vélekedek az oktatás és a kultúra állapotáról, a sportba öntött milliárdok megtérülési rátájáról, emberségről és embertelenségről, egy szóval mindenről, ami érdekel, és mindenről, amiről azt gondolom, hogy érdekelhet másokat is.
Vezérfonala e blognak – nos, vezérfonala éppenséggel nincs. Vállaltan csapongó. Megpróbál hol komoly, hol meg vicces vagy ironikus lenni. Olykor-olykor, rosszabb napokon, belefér talán egy kis cinizmus is. Mert hát ilyenek vagyunk, nem?
Ez a blog nem kötelezi el magát öröknek vélt értékek mellett. Hisz a világ sokszínűségében, mert a sokszínűséget értéknek tekinti. És minden szörnyűség ellenére hisz az emberben.
Ha van kedved, tarts velem, s mondd el te is, mit tartasz a világról, a világunkról!

Vágjunk bele!