csütörtök, június 21, 2018
728x90 EU Imagery

Esküszöm, mintha otthon lennék. Csak épp nem így szeretnék otthon lenni Egyiptomban. Mérhetetlenül felháborít, ami ma történt velem.

Elunva a szobám magányát, leküzdve a fizikai fájdalmakat is, gondoltam, itt az ideje, hogy belevessem magam az egyiptomi élet sűrűjébe. Jó, delfinek még sehol, de forró homok, szép emberek, korallok, meg kellemesen simogató hullámok már vannak. Kezd minden jól alakulni. Kezdem elfelejteni az otthoni bajaimat, testi-lelki gondjaimat, s érzem, beindult valami feltöltődés féle. Tudom, ezzel elleszek otthon jó pár hétig, talán hónapig is. Elvégre ezért jöttem el otthonról ilyen messzire.

A csobbanás után gyors zuhany, átöltözés, és máris könnyebb minden. Irány a város. Sarm es-Sejk nem nagy település. Éppen emberléptékű. A 2015-ös népszámlálási adatok alapján alig kevesebben lakják, mint Szombathelyt, azaz épp nekem való. Itt is fellelhetők a núbiai építészeti stílus nyomai, amelyről El Gounaval kapcsolatban már korábban írtam.Persze itt minden arra van kitalálva, hogy eladják a turistáknak. Igen, a városnak van olyan része, ami a világ bármely tengerpartján tök egyforma. Mégis jó kicsit elvegyülni a tömegben, sodródni a kavalkáddal, azért se megvenni semmit, amit az orrod alá nyomnak. Egy idő után megszomjazom, s bár a szállodai szolgáltatás all inclusive, nem is vagyok messze a hoteltól, mégis kedvem támad betérni egy helyi bár árnyékába szusszanni egyet. Gondoltam, hátha belebotlom valami kevéssé ismert helyi desszertbe, vagy koktélba. Nem kellett volna próbálkoznom.

Érkezéskor a széles mosoly itt is megvolt, bár azonnal éreztem, ez kevésbé őszinte, mint a szállodában. Nagy csinnadrattával kínáltak hellyel, aztán valami érthetetlen nyelven, amiben az angol szavak mellé német és arab kifejezések keveredtek, a pincér elkezdte sorolni a kínálatot. Amikor a bábeli szóözönt hallgatva megütötte a fülemet néhány közismert tudatmódosító neve, szokatlan módon kicsit meg is riadtam. A biztosba kapaszkodva próbáltam ismert dolgokat rendelni. S bár tapasztalatból tudom, botor dolog a környezet alapján megítélni az árakat, a hely cseppet sem tűnt drágának, ezért bátran rendeltem néhány koktélt. Hiba volt.

koktelÍzlett minden, s amikor az árnyék, meg az arab világban klasszikusnak tekinthető mennyezeti ventillátor és a koktélok megtették jótékony hatásukat, felfrissülve kértem a számlát. Az itallap alapján úgy 800 egyiptomi fontnak (EGP) megfelelő összegre számítottam. Ez nagyjából 11.000 Ft-nak megfelelő összeg, ami tudom, nem kevés, de az ember tisztában van azzal, hogy egy ilyen felkapott tengerparti helyen minden drágább a megszokottnál.

Na, ehhez képest majd leesett az állam, amikor a pincér közölte velem, hogy jövök neki 2.465 EGP-vel. Először azt hittem, félreértettem valamit. Rákérdeztem újra, de nem, nem volt tévedés, 2.465 EGP. Nem szeretek pénzről beszélni, most mégis megteszem, hogy kiadjam magamból a feszültséget. Utólag utána néztem néhány adatnak. Egyiptomban a létminimum 1.100 EGP/hó. A minimálbér 1.200 EGP/hó. Az arab kenyér 1 EGP, a fehér 5 EGP. A tej ugyanennyi, a vaj 7 EGP. Joghurtot már 4 EGP-ért kapsz, egy 1,5 literes palackozott víz pedig 1,5 EGP. Az éttermekben a bornak literje 60, az üdítő 20 EGP. Még annyit a számokhoz, hogy a hivatalos árfolyam szerint 1 € 21.68 EGP.

Nos, ez a szánalmas közjáték kicsit sokba került nekem. Nagyjából egy óra alatt sikerül a kinti minimálbér több mint dupláját elkortyolgatnom. A megpróbáltatásaim igazából akkor kezdődtek, amikor minden bátorságom összeszedve kértem a pincért, mutassa a számlát. Egy keményebb szóváltást követően aztán elviharzott, majd kis idő múlva visszatért a képen látható cédulával, melyet sehogy nem akart kiadni a kezéből.

Természetesen a rajta feltüntetett árak köszönő viszonyban sem voltak az itallapon szereplőkkel. Ezzel tehát eleve megvezettek. Aztán ott van a szervízdíj. A számla tanúsága szerint ez közel 30 %, amelyhez hasonlóval, megvallom, én még nem találkoztam. Végül pedig ott van még az adó is.

Hitetlenkedve néztem a számsorokat. Vitatkozni nem volt sok értelme, hiszen ahogy reklamálni kezdtem, a pincér arabra váltott, s többé láthatóan semmit nem akart megérteni abból, amit angolul mondtam neki. Nem volt mit tenni, amikor kissé fenyegetően fölém tornyosult, megadtam magam, s jeleztem, hogy rendben, fizetek. Megpróbáltatásaim sora azonban ezzel még messze nem ért a végéhez. Amikor elővettem a bankkártyámat, elmutogatta, hogy ott bizony azzal nem megyek semmire. Én meg, ahogy idős hölgyektől gyermekkoromban ellestem a tolmácsolás művészetét, ízes magyarsággal, ám szótagolva és emelt hangon küldtem el a fenébe, végül a tudtára adtam, hogy egy kanyi egyiptomi font sincs nálam. Vészterhes mosoly jelent meg a férfi arcán, valami olyan, mint amikor rajzfilmekben a főgonosz aranyfogán megcsillan a napfény. Szinte most is beleborzongok, amikor felidézem, milyen vészterhesen közölte, hogy megfelel az Euró is.

2.645 EGP, amely a reális ár közel háromszorosa, hivatalos árfolyamon 122 €. Ehhez képest mit ír fel nekem egy papírlapra a felszolgáló? Na, mit? 271 €! Így lett a reálisan 11.000 Ft körüli számlámból 84.000 Ft. Az itallapon feltüntetett ár nyolcszorosa!

Pacifista vagyok. Gyűlölöm az erőszak minden formáját. Futni meg egész életemben utáltam. Így aztán végül, vérző szívvel leszurkoltam neki 280 €-t. Legyen boldog vele. Nem volt az. Fogta magát, pofátlanul belenyúlt a tárcámba és kivett még 10 €-t. Én meg csak ültem ott, megkövülten. Mozdulni sem tudtam a döbbenettől. Lassan kezdtem összeszedni a holmimat. Közben egy másik asztalanál egy másik pincérrel egy orosz társaság kezdett el kiabálni. Annyit még értettem, hogy náluk állítólag nem volt semmi készpénz.

Fogalmam sincs, az ő történetük miképp végződött. Ahogy távolodtam az orosz és arab nyelvű hangzavartól, eszembe jutottak azok a budapesti és balatoni vendéglátós történetek, amikor magyar gazemberek kopasztottak meg külföldi turistákat. Nem lehet egy szavam sem. Most velem történt meg, amit az én honfitársaim követnek el otthon külföldiekkel. Nem is annyira a düh, mint inkább a szomorúság vett erőt rajtam. Szeretem ezt az országot. Szeretem az egyiptomi embereket. Ahogy szeretem Magyarországot és a magyar embereket is. Kimondottan utálom és megvetem viszont az emberi hiszékenység és kiszolgáltatottság vámszedőit.

Forrás: BloggerBob

 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all