szombat, július 21, 2018
728x90 EU Imagery

Na, most jött el az a pillanat, hogy elmehet mindenki a jó büdös francba, akinek köze van ehhez a gyalázathoz, vagy akárcsak egyetért vele.

Úgy tűnik, Alföldi Róbertet, a magyar színházművészet egyik legkurrensebb árucikkét, már nemcsak Zalaegerszegről, de Pécsről is kitiltották. A zalai pódiumbeszélgetés letiltására még talán lehetett azt mondani, hogy elszigetelt, egyedi jelenség. Egy hatalmaskodó politikus túlbuzgósága, ami persze visszaütött, hiszen akadt másik hely, ahol szabadon megrendezhették a betiltott programot. A pécsi események tükrében azonban már tendenciát, mi több, koncepciót kell feltételeznünk a háttérben.

1
Évekig dolgoztam színházban. Néhány éven keresztül igazgattam is egyet. Ám a hatalom ostoba gőgjének ilyen megnyilvánulását soha még csak nem is tapasztaltam. Ismerjük a Nemzeti Színház, vagy a szombathelyi Weöres Sándor Színház vezetése körül kialakult harcokat. Egy színház nem tehet mást, elkerülhetetlenül kénytelen politizálni, hiszen aligha akad olyan darab, amennyiben az valóban érdemes arra, hogy színpadra állítsák, amelynek ne volna mindenkor aktualitása. Így aztán, ha sérti is az ízlésünket, tudomásul vesszük, hogy a művészet is hatalmi harcok kereszttüzében létezik. A fenntartó jó esetben és civilizált kultúrákban ugyan nem, de másutt többnyire sajnos beleszól, mit, hogyan és kivel.
Ám az, hogy művészeket, vagy mint most, komplett előadásokat letiltsanak, valódi demokráciákban példátlan, felháborító és szégyenletes. S ami tetézi a dolgokat, nemcsak magát járatja le az, aki ekkora bunkóságra ragadtatja magát, de a szűkebb és tágabb értelemben vett környezetét is. Mindazokat, akik a hatalomba helyezték. Ahogy egy miniszterelnök értékrendje, szavai és tettei alapján nemcsak pártjának választóiról, de egy egész országról formálnak ítéletet a határokon túl.

Pecs 2010 Logo.svg
Ráadásul Alföldi ezúttal nem akárhol vált persona non gratavá, hanem Európa 2010-es kulturális fővárosában! Akik ilyen döntést hoznak, azoknak nyilván fogalmuk sincs a felelősségről. Így arról sem, hogy egy ilyen rangot elnyerni nemcsak nyilván megérdemelt dicsőség, de felelősség is, méghozzá hosszú távra. A mostani történések viszont visszamenőleg is hiteltelenítik a város kultúra iránti elkötelezettségét, azt, hogy nyolc évvel ezelőtt valóban méltó helyre került ez a cím. Pedig meggyőződésem, hogy Pécsen semmi nem változott, ami az emberek művészet iránti rajongását, a színház iránti szeretetét illeti. Csak épp akadt valahol egy barom, aki buzgón igyekszik megfelelni a felettesei elvárásainak, ezért rálicitál a zalai gyalázatra.

Balog miniszter úr képességeiről, szervilizmusáról és politikai kompetenciájáról annyira rossz véleménnyel vagyok, hogy eszemben sincs azt feltételezni, ő, vagy a tárcája áll a dolog hátterében. Nem, ez a jelenség sokkal mélyebben gyökerező betegség tünete a magyar társadalomban. A megosztottságé, a gyűlöletre való nyitottságé, az elfogadás, a másik iránti tolerancia hiányáé, és a közoktatás állapotai miatt való feltartóztathatatlannak tetsző általános elbutulásé.

Eszembe jut az a fickó, akit kitiltottak a főváros egyik menő étterméből, mert a hely üzletpolitikájával összeegyeztethetetlennek minősítették, hogy szó szerint érti az „all you can eat and drink” szlogent. Evett. Mit evett?! Falt. Többet, mint amennyit a menedzsment az „all” fogalmának értelmezése során indokoltnak tartott. Valahogy így lehet e mostani kultúrpolitika is. A kultúra létezik, ha tetszik, ha nem. Ráadásul a legkevésbé sem ismer határokat. Na, ez az, ami egy szűkkeblű, ostoba gondolkodás számára elfogadhatatlan. Majd mi megmondjuk, miből mennyit! Öcsém, ennyi szart te itt, ilyen szabadon nem fogsz zabálni a kultúra asztaláról. Ja, hogy a séf magas szintű világkonyhát visz? Akkor legelőször rúgjuk ki őt, aztán mindenki zabáljon zónapörköltet.

Mondjuk igazából magamat sem értem. Ott, ahol egy százezres tömegre azt lehet mondani, hogy csürhe, ott, ahol következmények nélkül lehet listákat készíteni a hatalomnak nem tetsző személyekről, ott, ahol ugyanez a hatalom utóbb gyilkosságra való felbujtással megvádolt személyeket emel sportdiplomáciai magaslatokba, hogy aztán az ő hátán felkapaszkodva fényezze sportnemzet építő önmagát, ott miért is döbbenek meg egy ilyen otrombaságon? Miért hiszem még mindig azt, hogy Magyarország úgy működik, mint egy normális európai demokrácia? A hiba nyilván egyedül bennem van.

Csak hát valamikor még tanultam arról a fránya három T-ről, amely az átkosban a kultúrát uralta. Támogat, Tűr és Tilt. A civil világnak volt válasza erre is.

Nekem most kezd úgy tűnni, mintha ebbe, az Aczél György nevével fémjelzett irányba mennénk újra. Csak hát azért az ő személyének volt súlya. Ezek a mostaniak meg… Az is lehet persze, hogy tévedek ebben is. Jobban meggondolva, talán nem is ebbe az irányba haladunk. A tűr ugyanis, mintha máris kezdene kikopni a rendszerből.
Szerintem a művészet azért van, hogy segítsen megérteni magunkat és a világot. Félek, épp ez az, amit ma a hatalom Magyarországon a legkevésbé sem akar támogatni. Ezért tiltják ki a közoktatásból a kritikai gondolkodást, ezért herélték ki a tankönyvpiacot, ezért kell elviselnünk az egyforma címlappal megjelenő megyei lapokat. Csak semmi különbség, csak semmi couleur locale, semmi helyi színezet, semmi egyénieskedés. Holott Babits már jó régen megmondta a frankót: „szín a különség, különség az élet.” S ami vár ránk: „éj van s most minden tehén fekete.”

Képek forrása: 444.hu / pecs2010.hu / kifozde.hu / tilos.hu

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all