Regős Róbert: Milyen jövő vár rájuk

Pénteken elballagtak, ma pedig megkezdték az érettségit. 110.700-an. Már az kemény vitákat generál, hogy ez sok, vagy kevés.

A tankötelezettség felső határának csökkentése, a közismereti tárgyak száműzése a szakképzésből, a középiskolai tankönyvek teljes egységesítése pontosan jelzi, milyen irányba szeretné a jelenlegi oktatáspolitika formálni a közoktatást Magyarországon. Az biztos, hogy a minden felé hangoztatott tudás alapú társadalom nem ilyen alapokra épül. Márpedig felzárkózás a világ fejlett részéhez e nélkül aligha képzelhető el.

varrajuk1
 Akik pénteken még kiöltözve, hosszú sorokban énekelték, hogy gaudeamus igitur iuvenes dum sumus, most szorongva próbálnak érvelni a Valentin-nap, vagy a halloween kapcsán. Már önmagában egy ilyen feladat is gáz. Ki a franc érvel ilyen marhaságok ellen, vagy mellett? Ennyi erővel kérhetnék, hogy érvelj a Gellért-hegy, a pongyola pitypang, vagy a karácsony mellett/ellen. Hasonlóan életszerű a másik feladat is. Írj levelet az önkormányzati képviselődnek, hogy milyen új intézményt lehetne építeni, vagy felújítani. A 110.700 érettségizőből vajon hányan fognak ilyen kihívással találkozni az életük során, akárcsak egyetlen alkalommal is?

Persze szegény kölykök meg fogják csinálni. Érvelni fognak. Mert 18 év alatt ebben az országban annyit tutira megtanultak, hogy aligha van fontosabb dolog a látszatnál. Írj ki közbeszerzést, hogy legyen olyan, mintha itt tisztességes verseny folyna egy-egy munkáért. Építs stadionokat, oszt tegyünk úgy, mintha lenne labdarúgásunk. Érvelj, had’ higgye mindenki, hogy mi komolyan vesszük a kompetencia központú oktatást.

 De miféle kompetenciát mér egy ilyen feladat? Egyáltalán, miféle lehetőséget ad egy, a netről pillanatok alatt megszerezhető információhalmazt évekig sulykoló Nemzeti Alaptanterv arra, hogy valaki tényleg megtanuljon érvelni, ha tetszik kritikusan gondolkodni? 
Ahol 35-en ülnek egy osztályteremben irodalom, vagy történelem órán – és ők még szerencsés helyzetben vannak, mert legalább egyelőre tanulhatnak ilyen tárgyakat -, ugyan mondja már meg valaki, egy héten hány perc jut arra, hogy megszólaljon egy-egy diák? Hogy felálljon és kifejtse a véleményét. Hogy megfogalmazzon egy állítást (nem a másét) és meggyőzzön bárkit az igazáról. Kiszámolta valaki? Aki járt középiskolába, pontosan tudja a választ: jellemzően egyetlen perc sem. És nem a tanár miatt. Egyszerűen képtelenség, hogy ennyi ember megszólaljon.

A nemzetközi felmérések pontosan mutatják, hogy nálunk valahol nagyon félreértik a döntéshozók a 21. századi oktatás elvárásait. A hazai közoktatás nemhogy segítené, de kifejezetten gátolja az önálló gondolkodás fejlesztését, a boldoguláshoz nélkülözhetetlen kommunikációs kompetenciák kialakítását. Láttam külföldön ezt-azt. Laikusként is egyértelművé vált a számomra, hogy a nálunk fejlettebb országok oktatása a kommunikációs készségek fejlesztését és az információhoz való hozzáférés képességének kialakítását tekinti legfontosabb feladatának.

 Holnaptól új szelek fújnak. Ki tudja? Az egészségügyi prevenciót a tízparancsolatra építő új miniszter talán megérti az idők szavát, s végre a helyes irányba fordítja a közoktatás jelenleg tehetetlenül sodródó hajóját.
110.700. Ők már döntöttek. Nagyjából harmaduk, ha be is adta a jelentkezését hazai felsőoktatási intézménybe, azt csak a biztonság kedvéért tette. Tapasztalataik alapján eszük ágában sincs Magyarországon továbbtanulni. Ennek ezernyi oka lehet. Ezek a gyerekek ugyanis nem hülyék. Még akkor sem, ha évekig megpróbáltak hülyét csinálni belőlük. Pontosan tisztában vannak azzal, hogy addig, ameddig egy alacsony GDP mindössze fél százalékát fordítja egy ország a felsőoktatására, addig nem lehet versenyképes, és így ők sem lehetnek sikeresek.

Tudják ők, 110.700-an azt is, hogy munkaerőhiány ide, munkaerőhiány oda, diplomával könnyebben és magasabb bérért tudnak elhelyezkedni. Legalább ettől a reménytől nem kellene megfosztani őket. Aki külföldön tanul 4-5 évet – propagandapéldát persze mindig lehet mutogatni az ellenkezőjéről az M1-en -, az a későbbiekben nagy valószínűséggel csak családi ünnepekre, osztálytalálkozókra és temetésekre fog hazajárni. Sajnos kijelenthető, hogy a legjobb koponyák hagyják el az országot. Ők jó helyre kerülnek. De milyen jövő vár a maradókra?

Forrás: BloggerBob

Képek forrás: kisalföld.hu / eduline.hu / index.hu