vasárnap, augusztus 19, 2018
728x90 EU Imagery

Legutóbb azzal jelentkeztem, kiszámíthatatlan, mikor leszek újra olyan állapotban, hogy jelentkezhessek. Nos, azóta eltelt, ha jól számolom, hat nap, s jelentem, kezdek visszatérni a narkózisból.


A műtét a dokik szerint jól sikerül, a teljes fizikai felépülésem várhatóan beletelik jó fél évbe, de – kedves Barátaim és Ellenségeim – úgy tűnik, a szellemem írás és viták után sóvárog. Lehet tehát velem örülni, kinek, kinek vérmérséklete szerint.

Ez a sóvárgás mondjuk a sejtek anyagcseréjének szintjén inkább nevezhető az elvonási tünetek okozta vágyódásnak. Tenni valamit! Ez buzog bennem. Az utóbbi hetekben oly mértékben tömtek tele fájdalomcsillapítókkal, had’ tegyem rögtön hozzá, okkal, hogy most talán az indokoltnál is jobban hiányoznak a morfinszármazékok. De napokon belül le fogok jönni a szerről, ígérem. Egyedül amiatt aggódom, hogy a civil életben, teszem azt egy strandon, vajon hányan fogják félreérteni az alkaromon található szúrásnyomokat. Mit válaszoljak, ha egy kis kölyök megbök a homokozólapátjával és megkérdezi, a bácsi sündisznóval játszott? És fogom-e még egyáltalán őszintén és felszabadultan énekelni, hogy jaj úgy élvezem én a strandot…

De most tényleg, az életkedvem kezd visszatérni. Normális körülmények között vagyok elhelyezve, a személyzet minden tiszteletet megérdemel, ahogy az engem műtő orvosi team is. Tehát szóljon így, egyben mindenkinek: köszönet mindazért, amit értem tettek és hála az Országos Gerincgyógyászati Központ valamennyi munkatársának. Nélkülük soha nem jutottam volna el innen:

 

ide:

A helyzet az, hogy van tv a kórteremben. Egészen a mai napig bírtam. Ma azonban a kezembe vettem a távirányítót és … bekapcsoltam. A képernyőn Donald Trump és Kim Dzsongun baráti kézfogását pillantottam meg először. A szívem hevesebben kezdett verni, kapkodtam a levegő után. Mi vaaaan? Itt épp egy diktátort legitimálnak? Az összes műszer sípolni kezdett, a nővérek izgatottan rohantak be és a defibrillátort kezdték előkészíteni, hogy kiüssenek. A mozdulataikban nem annyira ijedtség, hanem sokkal inkább szakértelem volt. A mellkasomat bekenték valami zselészerű anyaggal, s a két fém tappancs kezdett közeledni felém. Felébredtem. Nyugalom, béke volt mindenütt. Elképzelni sem tudom, mi lett volna, ha Németh Szilárdról álmodom. Még jó, hogy fentről azért vigyáznak rám.

Szóval, ha kimegy belőlem ez a rengeteg ópiát, újra találkozunk. Akkor azonban már nem rólam, hanem a megszokott módon a köz dolgairól fogunk eszmét cserélni.

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all