Regős Róbert: Mechelenbe kéne menni

Amikor az ember kórházban fekszik – szerintem a legtöbben így vagyunk ezzel –, mindig máshova vágyik.

Még akkor is, ha viszonylag jó körülmények között van elhelyezve. A vizitek, a látogatások és a hírek olvasása között én többnyire azzal töltöm az időt, hogy lehunyom a szemem, és a korábbi utazásaim helyszíneire képzelem magam. A fantázia bármire képes. Hallom a tenger hullámainak mormolását, a sirályok rikoltozását, érzem bőrömön az afrikai nap forróságát, beszippantom az isztambuli bazárban árult egzotikus fűszerek illatát, megüti fülemet a Big Ben harangjátéka, vagy épp a New York-i metró csörömpölése.

Nem biztos, hogy képes volnék pontosan meghatározni az okát, de az egyik kedvenc európai úticélom mindig is Belgium volt. Képzeletben talán épp szerdán délután jártam arra, úgy 2 és 3 óra között. Ott valahogy minden egyes alkalommal felszabadultnak éreztem magam. Láttam sok szépséget, jót és persze rosszat is, ám ha egyetlen szóban akarnám összefoglalni a belgiumi élményeimet, az a szó egészen biztosan a szabadság volna.

Belgium leginkább azzal a látvánnyal varázsol el, amit a belvárosai mutatnak. Elfogadom, ebben a tekintetben Brüzs (Brugge) verhetetlen. Egyszer az életben mindenkinek látnia kellene. Ha másképp nem megy, elég megnézni a rémes magyar címmel forgalmazott, ám annál zseniálisabb filmet, az Erőszakikat, Colin Farrell-lel, Brendan Gleesonnal és Ralph Fiennes-vel a főszerepben. (Hogy én mennyire utálom, ha egy szimpla mondat a tulajdonnevek toldalékolása miatt ennyi fejtörést okoz – tutira eltoltam valamit.) Szóval az Erőszakik Brüzs szinte valamennyi szépségét megmutatja. 

Nekem mégis a Brüsszel és Antwerpen között fekvő Mechelen a kedvencem. Brüzs nagyon felkapott hellyé vált, nekem túl sok ott a turista. Mechelen még kevésbé zsúfolt, s a látvány itt is lenyűgöző. Mutatok pár képet a netről.

De úgy fecsegek itt már megint, mintha legalábbis valamelyik utazási irodának írnék marketing szöveget. Eszembe sincs reklámoznia várost. A képek alapján is beláthatja bárki, aligha szorul erre. Szóba is csak azért hozom, mert a neve felbukkant a friss hírek között. A tudósítás egy, az önkormányzatok munkájával foglalkozó rendezvényről szólt, melyet Bilbaoban rendeztek. Itt szólalt fel Mechelen polgármestere is. Bart Somers cseppet sem mellesleg elnyerte a 2016-os World Mayor Prize-t. Az elismerést a menekültek befogadásáért és integrációjáért végzett erőfeszítéseiért kapta meg.

Somers büszke az általa irányított városra, ahol 20 % fölött van a muszlim lakosok aránya. Ez mintegy húszezer városi polgárt jelent. Egy Szombathely nagyságú városban! Ennek ellenére – ilyet, hogy „ennek ellenére” is csak Magyarországon írunk le, át is húzom inkább –, szóval Mechelen ezzel együtt is rendkívül takaros, tiszta és biztonságos város.

Előadásában a polgármester megjegyezte, nagy örömmel megmutatná Orbán Viktornak Mechelenben azt, hogy a békés együttélés az eltérő etnikumú, vallású és kultúrájú emberek között igenis lehetséges. És bár problémák nyilván ott is vannak, szerinte a sokszínűség leginkább gazdagítja az ott élőket. Had’ tegyem rögtön hozzá, hogy e tétel igazságára az egyik legjobb bizonyíték épp a mi hihetetlenül összetett és szépséges kultúránk. Kár, hogy ezt sokan szándékosan nem akarják megérteni, sőt, igyekeznek elhallgatni.

Megvallom, magyarként egyre gyakrabban okoz szomorúságot számomra, ha a civilizált világból hasonlóan finom iróniával telt kioktatás érkezik felénk. És nem mondja nekem senki, se nemzeti konzultációra, se országgyűlési választásokra hivatkozva, hogy a magyarok így döntöttek. Meggyőződésem, hogy egyetlen szavazó sem adta a voksát se a korrupcióra, se az idegengyűlöletre. Hogy is írta Batsányi János? Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Gyűlölet- és félelemkeltés helyett, nem ártanak körülnézni Mechelenben. Hátha találnánk ott valami jó gyakorlatot vélt és valódi problémáinkra.

Képek forrása: utazona.hu / hellovilag.hu / unitravel.hu / tripadvisor.co.hu / flemishparliament.eu

Forrás: BloggerBob