péntek, szeptember 21, 2018
728x90 EU Imagery

Kell ahhoz némi mazochizmus, hogy az ember Orbán-beszédeket hallgasson, olvasson. Bennem talán most azért tombolt ez a szenvedés utáni vágy, hogy egyéb bajaimról elterelje a figyelmemet.

Szinte vártam a miniszterelnök szokásos tusványosi megszólalását. Amikor aztán elhangzott, először csak meghallgattam, majd meghallgattam még egyszer. Utána elolvastam, majd elolvastam újra és újra. Nem mintha örömet szerzett volna. Inkább csak azért, mert igyekeztem elfogulatlanul értelmezni.

Megszokhattuk, hogy Orbán szereti karakteres beszédmóddal, felületes allegóriákkal, nyílt provokációval és idétlen viccekkel fűszerezni beszédeit. Ez a mostani azonban sok tekintetben más volt, mint az eddigiek. Szikárabb, pontosabb, retorikai sallangoktól gyakorlatilag mentes, logikai szempontból pedig jóval precízebben felépített megszólalás volt. A vezér tudta, továbbra is ez a kevés olyan hely egyike, amely nem hivatalos diplomáciai közegben lehetőséget ad számára az olykor lázas víziói kötetlenebb előadására, ráadásul a hívek homogén tömege előtt. Ezúttal mégis igyekezett nemcsak tizenötmillió magyar vezetőjeként, de egyben az európai politika meghatározó alakjának imázsába bújva is megmutatkozni. És attól tartok, ez sikerült is neki. Egyre gyakrabban érkeznek ugyanis hírek arról, hogy olyan politikai erők és politikusok, amelyek és akik amúgy labdába se nagyon rúghatnának, megpróbálnak Orbán hátán felkapaszkodni a hatalom közelébe. Tény, hogy azok a zsigeri ösztönök, amelyekre a Fidesz játszik választói körében a hatalomgyakorlás során, másutt, tőlünk nyugatra is működhetnek.

A beszéd jól érzékelhető módon három tartalmi fejezetre tagolódott. A miniszterelnök beszélt a választásokat megelőző sikerekről, arról, hogy milyennek látja Magyarország jövőjét a 2030-as évekig, végül pedig Európával foglalkozott. Ami az elmúlt nyolc, illetve a korábbi ciklust is számolva tizenkét év alatt bekövetkezett, azt egyértelmű sikertörténetnek írta le. A felsorolt számok impozánsak, ám egy előadás természetéhez hozzá tartozik az is, hogy a hallgatóság se a kételyeinek nem adhat közvetlenül hangot se arra nem kérdezhet rá, hogy mi mindenben nem történt változás, vagyis mi az, amit az előadó elhallgat. Magyarul a jelenlevők inkább lehettek tanúi egy szabadon rendezhető statisztikai adathalmaz alapján történő kinyilatkoztatásnak, mint ellenőrizhető tényekre épülő érvelésnek. Ez persze semmilyen körülmények között nem róható fel az előadónak. A tényeket – ezt ismerjük jól – nyilván lehet így is, meg úgy is interpretálni.

A helyzetértékelésnél jóval aggasztóbb az a valóságtól elrugaszkodott kép, amit Orbán a jövőről gondol. Nem hiszem, hogy volna komoly szakember, aki a legcsekélyebb valószínűségét látná annak, hogy ezek a víziók megvalósuljanak: „2030-as időhorizontban gondolkodva azt akarjuk, hogy az Európai Unió öt legjobb országa közé tartozzon Magyarország. Az öt legjobb ország közé, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni.” Az persze nincs meghatározva, hogy mit is ért jó országon. A „Kis-Magyarországot” a külső területekkel összekötő utak, az energiafüggetlenség, a népbetegségek visszaszorítása, magyar honvédség felépítése ehhez nyilván legalább annyira kevés, mint a húsleveshez a leveskocka. A nagyotmondás vágyától fűtött ambíció erős, az átgondoltság kevés, a realitás nagyjából semmi.

Persze paradox módon úgy tűnik, a mérce azért továbbra is a sokat kritizált jóléti állam, amely fölött már annyiszor megkongatták a vészharangot. Nos, akkor tehát vigyázó szemünk vessük csak továbbra is Párizsra, Berlinre, Brüsszelre, esetleg Londonra? Vagy Orbán arra játszik, úgy válhatunk Európa öt legjobb országának egyikévé, ha közben a többiek megállnak a fejlődésben, sőt, egyenesen tönkre is mennek? A prognózisok szerint azonban a különbségek ollója inkább nyílni látszik, s nem záródni.

Bár azon sajnálkozhatnék, miért kell nekünk ilyen lassan, „… zengővirágillatfelhőben illatozó, trabantautószárnyascsikó, bénaságtiportlelkű, röppenőszárnyú lovasa!...úthozkövesedett, gigászi mikroősszaurusz, papírból gyúrt, gyémántkristályősgyík hódpermet tojása!... kétütemű, lóherehártyaragyogással pöfékelő, kristálymagzatvizet böfögő, bűzkocsonyamagzatbűzárasztó levéltetű!”-ként, azaz Mercedesek, Audik, BMW-k és Volvok közt a jó öreg Trabantként felzárkóznunk. Sajnos azonban még a Juhász Ferenc stílusában panaszkodó Nagy Bandó András Trabant-versét sem adaptálhatom, mivel nem lassú ez a felzárkózás, hanem – tárgyilagos mutatók ide, tárgyilagos mutatók oda –, inkább leszakadásról kell beszélnünk, s ami a legfájdalmasabb, még a közép-európai régión belül is.

Mindennek fényében tűnik kiegyensúlyozottsága ellenére is lázas beszédnek az, amit Orbán Magyarországnak a Kárpát-medence kontextusán túli küldetéséről mondott. Erről azonban, s az ennek alapját képező fogalmi hálóról inkább legközelebb.

Képek forrása: programturizmus.hu / index.hu / 24.hu

Forrás: BloggerBob.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all