Regős Róbert: Serkenj fel, kegyes nép
Az ember alig győzi kapkodni a fejét. Úgy tűnik, bár igyekeznek kozmetikázni az eseményeket, Orbán tényleg hatalmas pofonba szaladt bele.
A menet végét jelentő gong ugyan megmentette a kiszámolástól, de a java még hátra van. Vasalják az arcát, igyekeznek elállítani felrepedt szemöldökének vérzését, jeges tömlőt tartanak a tarkójához, hogy fel tudjon állni a folytatáshoz, de ez az ütés egészen bizonyosan benne marad. Hiába, ilyen a boksz.
Az április óta szinte tetszhalott ellenzék is ébredezni látszik. Egyelőre a hagyományos módon, de legalább életjelet adott magáról. Üzent, hogy létezik. A metódus persze egyelőre a régi. Történt valami – ez aktuálisan a Sargentini-jelentés –, ami lehetőséget ad a nyilvánosság előtti szereplésre. Megmondom őszintén, én a magam részéről szerencsésebbnek tartanám, ha ők dugnák össze először a fejüket, akár nem demokratikus, titkos tárgyalásokon, kiagyalnának valami valós, egyben ütős alternatívát és cselekvési programot, amely visszafordíthatná a jelenlegi, hosszú távon az egész nemzet számára elfogadhatatlan következményekkel járó folyamatokat, majd ezt a közös programot meghirdetve tartanának tömeggyűléseket. Jelenleg mintha fordítva ülnénk a lovon. Akkor ordítunk, ha valami fáj, s nem akkor, ha van valódi közölni való.
A független Mellár Tamás, akit korábban sokan láttak volna szívesen egy szakértő kormány élén, az összefogás szükségességének hangsúlyozásával adta meg az alaphangot. Szép és mély gondolat, hogy összefogva megmaradunk, megosztva elbukunk, csak ennek már régen nem célnak, hanem kiindulópontnak kellene lennie az ellenzéki oldalon. Elmantrázhatjuk még évekig, de ez ma már, valljuk be, kevés.
A Homonnay Gergelyt érő halálos fenyegetések persze felháborítanak minden jóérzésű embert, s ki ne értene egyet azzal, hogy ma a tisztesség és a gyalázat között kell választani? Egy ilyen szentenciaszerű szófordulattal minden időben látványos hatást lehet elérni, ám ez csak akkor és ott működik, ahol elhangzik. Mire a tömeg hazaér, senki nem emlékszik rá, s cselekvésbe se nagyon fordítható át.
A Párbeszéd társelnöke, Karácsony Gergely sokkal keményebben beszélt. Az jutott az eszembe, hogy a BL-döntő előtt, még az öltözőben hangozhatnak el ilyen bátorító, lelkesítő szavak. Csakhogy ezek után a csapatok azonnal kivonulnak a zöld gyepre és megütköznek az ellenféllel. Karácsony igyekezett bátorságot önteni mindenkibe. Kérdés, mire megyünk ezzel akkor, amikor az első becsúszó szerelés szándékosan bokára megy.
Közhely és közhely között is van különbség. AZ EP képviselő Ujhelyi István beszédének nem egyetlen erénye volt a rövidsége. A hivatkozás arra, hogy a Fidesz annak idején a saját politikája melletti kiállásként fogta fel a nemzeti színű kokárda viselését, remek húzás volt. Ez a „vegyük vissza” akár igazi kohéziós erő lehet. Jelezheti az elégedetlenséget azzal, ami most van, s előre mutathat egy formálódó új politikai közösség irányába. Apróság, de a történelem arra tanít – s ennyiben feltétlenül igaza lehet Iványi Gábornak –, hogy a világot gyakran jelentéktelennek látszó dolgok viszik előre. Márpedig az értünk, s az Unió értékeinek megőrzése érdekében megszületett Sargentini-jelentéssel valami elkezdődött. Annyi biztos, hogy a Bem téren összegyűlt tömeget a környező utcákban fel-felbukkanó rendőrségi megfigyelőkocsik jelenléte a jövőben sem lesz képes eltéríteni a demokráciába vetett hitétől. Szóval Kodály nagyszalontai gyűjtésének szövegével szólva, serkenj fel, kegyes nép…
Forrás: BloggerBob