kedd, augusztus 21, 2018
728x90 EU Imagery

A Nebraskai Virológiai Központ munkatársai olyan vakcinát fejlesztettek ki, amely egy nap egyszerre több influenzatörzs ellen is védelmet nyújthat.

vakcina

A szakértők az oltás elkészítéséhez a különböző változatok közös ősének genetikáját használták.

A kutatók egereken próbálták ki az új vakcinát. A beoltott rágcsálók hét gyakori vírustörzsből kaptak halálos dózist, mégis túlélték a kísérletet. Sőt, azok az élőlények, melyek több oltóanyagban részesültek, még csak meg sem betegedtek a kórokozóktól. A hagyományos szerekkel kezelt egerek ezzel szemben elpusztultak.

Eric Weaver, a Nebraska-Lincolni Egyetem munkatársa és a kutatás vezetője szerint bár egyelőre korai lenne kijelenteni, hogy az új módszer az emberek esetében is sikeres lesz, az eredmények mindenképp biztatóak. Az új vizsgálat az első, amely igazolja, hogy a mai törzsek ősének genetikáját használva univerzális oltást lehet létrehozni.

A végső cél az, hogy egyetlen oltással képesek legyünk egész életen át tartó védelmet biztosítani – mondta a szakember.

A becslések alapján az Egyesült Államokban a jelenlegi influenza elleni oltási programok és módszerek 4,75 és 6,9 százalékkal csökkentik a vírushoz kötődő megbetegedések és kórházi kezelések számát. Ez azt jelenti, hogy hatékonyabb megoldásokra van szükség.

A közös ősből indultak ki

Mivel a vírus igen gyorsan fejlődik, és a gazdatest gyakran tünetek nélkül is hordozhatja a kórokozót, nehéz hosszú távú immunitást nyújtani a betegséggel szemben.

A hagyományos oltóanyag inaktív vagy gyengített vírust tartalmaz. A probléma az, hogy a vakcinák fejlesztésekor meg kell határozni, hogy az adott évben melyik törzs lesz a leggyakoribb. Emellett további nehézséget okoz a tartalékok elkészítése és szállítása, valamint az a tény, hogy az oltásra gyakran rosszul reagál az idősebbek szervezete.

Még a megfelelően kifejlesztett anyagok is kevesebb mint 60 százalékos védelmet adnak. Weaver szerint az ideális oltás olcsó, hosszan tartó immunitást biztosít, és a vírus minden variánsa ellen véd.

A szakértők úgy vélik, hogy egy univerzális készítmény elkészítésére még 2020-2025-ig kell várnunk.

A kutatók különböző módszerekkel próbálják létrehozni a kívánt oltóanyagot. Napjainkban rengeteg ígéretes eredmény születik, az új kísérlet azonban az első, melyben a hemagglutinin (HA) több központi génjét is használták. Weaver csapata azt gondolja, a vakcinát az emberi szervezetben is alkalmazhatóvá alakíthatják.

A védőoltás kifejlesztésének ötletét a HIV-kutatásból merítették. Weaver korábban részt vett egy vizsgálatban, melyben a vírus ősi génjeit fedték fel. A csapat ezúttal hasonló módszerekkel igyekezett kideríteni, hogy mely gének állnak az influenza filogenetikai fájának középpontjában.

Az új védőoltásban nem inaktív vagy legyengített influenzát, hanem szaporodásra képtelen adenovírusokat használtak – ezek főleg felső légúti fertőzéseket váltanak ki. A kórokozók a H1, a H2, a H3 és a H5 influenzatörzsek közös génjeit hordozták.

Az új vakcina nem okoz tüneteket, ugyanakkor képes a szervezetbe juttatni az antigéneket.

Forrás: 24.hu

(Fotó: scyther5/Thinkstock)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all