Gyorsan pörgő képek verik át az agyunkat

A monitorok, filmek és videojátékok világában gyakran találkozhatunk a képfrissítés, illetve a másodpercenkénti képkockák (fps) kifejezésekkel.

A gyártók azt sugallják, hogy minél magasabb ezek értéke, annál élvezhetőbb az adott látvány. Vajon tényleg ilyen egyszerű a helyzet?

A legtöbb helyen azt olvashatjuk, hogy ha szemünk 1 másodperc alatt 24 képkockát lát, azt agyunk már mozgásként észleli. A „mítosz” hátterében azonban nem tudományos tények, hanem a filmkészítési gyakorlat áll.

Tény, hogy az emberi szem, ide értve a receptorokat és a transzmissziós rendszert, másodpercenként átlagosan 10-12 képet tud továbbítani és analizálni – igaz, jelentős eltérés is jelentkezhet. A látóközpont az egyes képeket általában a másodperc tizenötöd részéig tartja meg, így ha ezen időszak alatt újabb információt kap, az a folytonosság érzetét kelti bennünk. A legyek ugyanennyi idő alatt ennél jóval több vizuális információt is képesek feldolgozni, többek közt ezért nehéz lecsapni őket.

Amikor másodpercenként 15 vagy ennél több összefüggő képkockát látunk, azt már szaggatásmentes mozgásnak érezzük.

Ezt nevezik látszólagos mozgásnak.

Általánosságban elmondható, hogy minél magasabb az fps, annál folyamatosabbnak érezzük a mozgást. Ez azonban nem minden helyzetben ilyen egyszerű. Elsőre talán nem is gondolnánk, hogy a látszólagos mozgás észlelésére mennyi tényező hat. Ilyen faktorok lehetnek többek közt

  • a fényviszonyok,
  • az objektum mozgási sebessége,
  • az észlelő fáradtsága és látórendszerének edzettsége,
  • az fps értéke,
  • a látótere mely részén jelenik meg az adott objektum.

Egy képernyőn feltűnő pont lassú mozgását például egészen másként érzékeljük, mint az ugyanolyan képsebességgel megjelenített száguldó autóét; egy szabvány, 24 fps-sel vetített filmbe bevágott egyetlen „idegen” képkocka pedig valószínűleg nem is tudatosul bennünk.

Fotó: Thinkstock
Erre a linkre kattintva ki lehet próbálni a látszólagos mozgás észlelésére ható néhány tényezőt.

Éppen ezért nagyon nehéz pontosan megállapítani, hogy másodpercenként hány képkockánál a legkellemesebb a látszólagos mozgás. Már csak azért is, mert eltérő helyzetekben és környezetekben – például egy moziban vagy egy belső nézetű lövöldözős játékban – egészen más típusú látványra van szükségünk.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne bizonyos általánosságokat megfogalmazni.

Így alakult ki a szabvány

Az, hogy végül miért épp a 24 fps vált elfogadottá a filmiparban, részben a technikának, részben a megszokásnak köszönhetjük.

A némafilmes korszak első kamerái másodpercenként 14-16 képkocka sebességgel működtek, ami már elegendő volt a mozgásérzékeléshez, de még szaggatottan adta vissza a folyamatos mozgást

– mondta a 24.hu-nak Hajnal Ernő, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet oktatója.

A napjainkban szabványnak mondható 24 fps csak a hangosfilmek korában alakult ki. A váltás hátterében a szinkronizálás problémája állt: olyan kép/másodperces értéket kellett találni, melyhez megfelelő minőségű hangot lehet szinkronizálni. A technika ugyan később rengeteget fejlődött,

a 24 fps azonban többnyire megmaradt.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a rendezők minden esetben másodpercenként 24 képkockával dolgoznak. Hajnal Ernő szerint már az 1950-es években is kísérleteztek a magasabb képsebességgel, az erősebb vizuális hatás érdekében pedig manapság is születnek HFR (High Frame Rates) filmek – ilyen volt például a 2012-ben bemutatott, 48 fps-sel felvett A hobbit: Váratlan utazás; vagy a 2016-os, 120 fps-es Billy Lynn hosszú, félidei sétája című film.

Bár a képkocka/másodperc érték növekedésével folyamatosabbá, finomabbá válik a mozgás, ráadásul a HFR valós lassításra is lehetőséget biztosít: egy 120 fps-sel rögzített mozgás 24 fps melletti vetítésnél például ötszörös lassítást adhat, a 24 fps mégis uralkodó maradt a filmkészítésben.

Sok filmművész egyszerűen nem fogadja el a magas kockaszámot, és elutasítja azzal, hogy nem ad klasszikus mozgókép-hatást, így nem esztétikus

– mondta Hajnal Ernő.

A 24 képkocka/másodperces értéknek kedvezett az is, hogy a valós képi hatás eléréséhez a mozikban a rögzítés képsebességével kell vetíteni a filmeket. Mivel a legtöbb moziban 24 fps-sel dolgoznak, a magas kockaszámú alkotásból általában 24 fps-es változat is készül.

Nem mindegy, hogy mozi vagy tévé

A klasszikus mozis és a televíziós megjelenítés között rengeteg a különbség. Míg a hagyományos filmvetítésnél képkockákkal dolgoznak, a monitoroknál a kulcs a képfrissítési frekvencia (mértékegysége: Hertz).

Fotó: Thinkstock
A televíziók képfrissítése az adott ország elektromos hálózatától függ: Európában az 50 Hz, az Egyesült Államokban a 60 Hz lett a szabvány a hagyományos képcsöves televízióknál. Mivel 50 Hz-es képfrissítés mellett nem lehet eredeti formában megjeleníteni a 24 fps-es filmeket, a műsorok és filmek képsebessége a televíziókhoz igazodott. Hazánkban a 25 fps-es és 50i-s (azaz 50 félképes) sugárzás vált bevetté, a tengerentúlon viszont a 30 fps-es.

 

A változást a progresszív (egészképes) megjelenítők, projektorok és televíziók megszületése hozta el, melyek már képesek 24 fps-t is megjeleníteni. Napjainkban a monitorok igen változatos képfrissítéssel készülnek, az újabb tévék például gyakran 100 Hz-esek, de típustól függően akár 600 Hz-essel is találkozhatunk.

A vásárlásnál azt kell figyelembe venni, hogy milyen bemeneti fps-sel kell majd megbirkóznia az adott képernyőnek.

A magas fps-től leszünk jó mesterlövészek?

A fentiek után végre rátérhetünk a lényegre: mi értelme a magas fps-nek és frekvenciának? Nos, a válasz helyzettől függ.

A mozikban például rendszerint 24 fps-sel találkozhatunk. Bár ennél magasabb képsebességgel még simábbnak látnánk a vásznon megjelenített mozgást, és vannak is kísérletek magasabb fps értékekkel, a HFR filmek egyelőre nem arattak osztatlan sikert.

A televíziós adásoknál is hasonló a helyzet: van egy szabvány, ehhez kell igazodni. Nem lehetetlen, hogy a jövőben sokkal gyakoribb lesz a filmkészítésben a magasabb képsebesség, egyelőre azonban

sem az alkotók, sem a nézők többsége nem áll készen a váltásra.

Bizonyos esetekben, így a videojátékoknál, viszont érdemes lehet „játszani” az fps-sel, ezzel alakítva folyamatosabbá a mozgást. Persze, itt is szem előtt kell tartani bizonyos tényezőket.

Egy lassabb játéknál, például egy körökre osztott stratégiánál, a másodpercenként megjelenő képszám növelésével nem feltétlenül válunk ügyesebbé. Igaz ugyan, hogy a vizuális élmény – bizonyos szintig legalábbis – javulni fog, a játék nem elég pörgős ahhoz, hogy az fps növekedésének jelentős hatása legyen.

Egy gyorsabb, rövidebb reakcióidőt igénylő programnál, például egy FPS-nél (first-person shooter) azonban már érezhetően ügyesebbé válhat a játékos. Ennek elsődleges oka az, hogy az FPS-eknél sokkal gyakoribbak a képek közti hirtelen váltások.

Míg egy többnyire stabil képnél nehéz észrevenni a különbséget az alacsonyabb és magasabb fps között, addig a gyors mozgások megjelenítésekor már komoly eltérést tapasztalhatunk.

Persze van az a kép/másodperces érték, mely után már nehéz érzékelni a különbséget. Sőt, bizonyos, rendkívül magas fps felett a túl sok vizuális információ akár kényelmetlen is lehet, ha látórendszerünk nem tudja feldolgozni a hatalmas mennyiségű vizuális információt.

Az alábbi videó a 15, 30 illetve 60 fps közti különbséget érzékelteti. A többség számára a 15 és a 30 képkocka/másodperc közti eltérés igen látványos, a 30 és a 60 közti viszont már kevésbé.

 Összességében azt mondhatjuk, hogy azokban a helyzetekben, ahol van választási lehetőség, ki kell tapasztalni, hogy milyen képkocka/másodperces értéket érez az ember kellemesnek – illetve utána kell járni, hogy ennek megjelenítésére milyen képfrissítési frekvencia alkalmas.

A hobbit: Váratlan utazás 48 fps-es változatának megtekintése után volt, aki szédülésre panaszkodott, sok gamer azonban még a 90 fps-t is kevesli. A képsebesség tehát bizonyos szint felett és alatt helyzet- és személyfüggő.

Forrás: 24.hu