Mindenkit arcáról is fel fog ismerni a Facebook

A Facebook a napokban egy érdekes, ugyanakkor sokak számára minden bizonnyal egyben rémisztő fejlesztést jelentett be működésében. A közösségi oldal ugyanis közölte: a jövőben minden felhasználóját fel fogja tudni ismerni arca alapján is - ezáltal kvázi lehetetlenné téve, hogy elbújjunk előle.

Arcunk alapján akkor is felismeri majd az oldal ha ott vagyunk egy fotón, ha nem jelölnek meg rajta minket.
A Facebook így ezek után akkor is tudni fogja, hogy szerepelünk egy rá feltöltött képen, és szólni fog nekünk arról, ha a fotón ismerősünk amúgy nem jelölt be minket. A közösségi oldal ez utóbbi oldalát próbálja meg kihangsúlyozni az újításnak, és azt, hogy így nehezebbé fog válni másik számára, hogy visszaéljenek minket is ábrázoló fotókkal, és pl. kamu- vagy klónprofilokat hozzanak létre felhasználásukkal.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy az arcfelismerés bevezetésének más vonatkozásai is lesznek, amik elsősorban az oldal érdekét fogják szolgálni. Ezek közül a legnyilvánvalóbb, hogy a Facebook így minden korábbinál pontosabban tudja majd feltérképezni az emberek kapcsolati és ismertségi hálóját, és akkor is meg fogja tudni állapítani, hogy valakik ismerik egymást, ha azok nem jelölik meg ekként magukat.

Az egyetlen jó hír, hogy a Facebook - legalábbis egyelőre - engedélyt fog kérni az arcfelismerési funkció aktiválásához, amit elvileg a felhasználók el is utasíthatnak majd. Ezen kívül az oldal Kanadában és az EU-ban - így Magyarországon is - egyelőre nem fogja bevezetni az új funkciót, vélhetően az itt jóval szigorúbb - és éppen tovább szigorodó - adatvédelmi előírások miatt.

Forrás: PC Fórum