Algából Alzheimer-gyógyszer

Hatékonynak bizonyult az enyhe vagy közepes Alzheimer-kór kezelésében a kínai kutatók által kifejlesztett új gyógyszer.

A GV-971 nevű szert a Kínai Óceán Egyetemnek, a Kínai Tudományos Akadémia Sanghaji Gyógyszerészeti Intézetének és a Green Valley gyógyszergyárnak a szakemberei fejlesztették ki 21 évig tartó kutatás során, írja az MTI a Hszinhua kínai állami hírügynökség híre alapján. 

Fotó: Kike Calvo / Getty Images Hungary
A szer klinikai próbáinak harmadik fázisa befejeződött, várhatóan az év végéig fogják piacra vezetni a gyógyszert. A klinikai próba utolsó szakaszának résztvevői naponta kétszer 450 milligramm GV-971-et szedtek 36 héten át, ami hatékonynak bizonyult kognitív funkcióik javításában. A szer, amelynek hatóanyagát barna algából vonták ki, enyhe vagy közepes súlyosságú Alzheimer-kórban szenvedők kezelését segítheti. A korábbi független állatkísérletek is kimutatták, hogy a GV-971 képes az immunrendszer szabályozására, csökkenti az idegszövetek gyulladását, és javítja a kognitív funkciókat.  Az Alzheimer-kór visszafordíthatatlan agyi rendellenesség, amelynek tünetei az emlékezetromlás és a kognitív hanyatlás. A betegségnek egyelőre nincs gyógymódja és a jelenleg használt gyógyszerek csupán ideiglenesen enyhítik a tüneteket. A világon jelenleg mintegy 48 millió ember él Alzheimer-kórral, számuk a népesség öregedése miatt egyre nő. Az új gyógyszer új utat nyit a kór kezelésére, és a betegeknek új megoldást és reményt kínál, hangoztatta Kang Mej-jü, a kutatás egyik vezető tudósa.

Nyitókép: Jim Davis/The Boston Globe via Getty Images Hungary

Forrás: Index