péntek, december 02, 2016

Elkerülhetetlen a nyílt és őszinte vita az EU-ban az Oroszországgal szembeni szankciók jövőjéről, eddigi hatásairól, mert egyelőre nem világos, hogy ezek mennyivel vittek közelebb az ukrajnai konfliktus megoldásához - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután fogadta Rusztam Minnyihanovot, az oroszországi Tatár Köztársaság elnökét. 

 Fotó: MTI

A tárcavezető a megbeszélés után elmondta, hogy Magyarország a minszki megállapodások teljes körű végrehajtását szorgalmazza minden felet illetően, de "a teljes végrehajtás tekintetében pesszimisták vagyunk". Európa érdekével ellentétes, hogy napról napra távolabb kerülünk a pragmatikus együttműködéstől Oroszországgal, a kapcsolatok normalizálásától, ami újabb veszteségeket jelenthet a magyar gazdaságnak - mondta.

Szijjártó elmondta, hogy Magyarország Oroszországból importálja a legtöbb energiahordozót, és ezek jelentős része a Tatár Köztársaságból érkezik. A magyar exportban pedig fontos elem a járművek és villamos gépek eladása a Tatár Köztársaságban - jegyezte meg. Mint mondta, az uniós szankciók komoly károkat okoztak a kétoldalú kereskedelmi forgalomban, amely két év alatt a felére - alig félmilliárd dollárra - esett vissza, ezért Magyarország gazdasági érdeke megállítani és megfordítani ezt a folyamatot.

Szijjártó azt mondta, hogy ennek érdekében Magyarország tavaly első uniós tagállamként főkonzulátust nyitott Kazanyban a magyar vállalatok érdekképviseletének ellátására, továbbá kijelölték az együttműködés fő területeit. Ennek lényeges részét adják a magyar mezőgazdasági technológiai beruházások a Tatár Köztársaságban, e területen az Eximbank biztosít lehetőségeket. Az autóipari beszállításokat illetően is növekedést várnak. Hozzáfűzte: az energetikával kapcsolatban pedig a Mol és tatár olajipari vállalatok együttműködése jelent perspektívát.

Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!

Ajánljuk még...