szombat, december 10, 2016

A jövőben csak akkor adható fennmaradási engedély, egy engedély nélkül vagy pedig szabálytalanul felépített épületre, ha azt a hatályos jopgszabályoknak megfelelően létesítették, vagy pedig azoknak megfelelővé tették. A parlament törvényalkotási bizottsága az építési törvény folyamatban lévő módosításhoz készített összegző jelentése kiemeli, hogy jelenleg fennmaradási engedély lényegében bármilyen esetben kérhető, ha a szabálytalan építés közérdeket nem sért, vagy az érdeksérelem a hatóság által meghatározott határidőn belül elhárítható. A jövőben - kizárólag objektív alapon - a hatályos jogszabályoknak megfelelően létesített, vagy annak megfelelően szabályossá tett építmények esetében lesz lehetőség a fennmaradási engedély megadására.

További módosítás az eredeti szöveghez képest az, hogy a helyi építési szabályzatban meg kell határozni a minimális zöldfelület nagyságát, mivel ez nem csak településképi, hanem környezetvédelmi szempontból is fontos. A módosított törvény hatálybalépése után kormányrendelet írja majd elő azt, hogy a 300 négyzetmétert meg nem haladó összes alapterületű épületek tervezőinek is felelősségbiztosítást kell kötniük. Szintén kormányrendelet szabályozza majd a kötelező tervezői művezetést is.

Forrás: Napi.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!

Ajánljuk még...