kedd, december 06, 2016

Szeptemberben nyílik lehetőség a vasárnapi munkavégzés feltételeinek szabályozására - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének képviselőivel tárgyalt, írja az MTI.

Az érdekképviselet szerint a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonása hátrányosan érintette a kereskedelemben dolgozókat, ezért arra kérik a kormánypártot, hogy lehetőség szerint javítson a munkavállalók helyzetén. A szakszervezetnek az fájt igazán, hogy a vasárnapi bérpótlékot is visszaállította a kormány 50 százalékra. Ezt szorgalmazva mintegy 27 ezer aláírást adtak át a Fidesz-frakciónak - mondta Kósa Lajos.

Kósa elmondta, hogy csak azután lehet hozzányúlni a vasárnapi munkavégzés szabályozásához, ha az Alkotmánybíróság kimondja a szocialisták által a témában kezdeményezett népszavazás okafogyottságát, vagy ha az MSZP eláll az aláírásgyűjtéstől, a határidő lejárta után pedig a választási bizottság határozatot hoz.

Kósa azt a szocialista javaslatot értelmetlennek nevezte, hogy a parlament határozatban kötelezze magát arra, hogy három évig nem rendeli el a vasárnapi zárva tartást. Ilyen műfaj nincs - fogalmazott. Hozzátette egyébként, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalmát nem akarja újból elrendelni az Országgyűlés, "a Fidesz semmiképpen sem, legalább három évig", mert nincs egyetértés róla a választók között.
 
Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!

Ajánljuk még...