szombat, december 03, 2016

Szerdán kezdődik a költségvetés harminc órásra tervezett átlalános vitája az Országgyűlésben. A fő kérdés, hogy ezalatt az idő alatt hány módosító érkezik be a törvényjavaslathoz, vagyis mennyire szedik szét az NGM által tervezett költségvetést a képviselők.

Hogy korrekciókra lehet számítani, az igen valószínű: a lap számításai szerint a költségvetés több mint 2500 sorából majdnem 1500 esetében egyetlen fillérrel sem emelkedik az előirányzat az ideihez képest, és 381 tétel esetében kisebb lesz az állami pénz az ideinél. Több mint ezermilliárd forintot csippent le egyes kiadási előirányzatokból a kormány, hogy azt másutt ossza el. Igaz, ebből majdnem 300 milliárdot azok az uniós programok jelentenek, amelyek lassan kifutnak, és a helyükbe újak lépnek, így az uniós finanszírozású beruházások végül több mint 700 milliárddal nagyobbak lesznek az ideinél.

A végső összesítésben a kiadások az ideinél 1500 milliárd forinttal, vagyis 10 százalékkal lesznek magasabbak, a növekményből azonban nem jut mindenkinek. A pedagógusoknak például jövőre kevesebbet irányoztak elő az ideinél: Összességében a Klik költségvetése 108 milliárd forinttal lesz kisebb az idei megemelt előirányzatnál, különösen drasztiks a dologin kiadásokra fordítható összeg csökkenése 45 milliárd forintról 22 milliárdra.

Jelentős megtakarítást ér el a kormány néhány szociális programon is: 15 milliárd forinttal csökkentik a szakértők szerint inkább támogatandó Start munkaprogram keretét, és a korhatár alatti ellátásokra (például szolgálati nyugdíjra vagy a balettművészek járadékára) összességében 17 milliárd forinttal, vagyis több mint 15 százalékkal kevesebbet fordítanának. Az árvaellátást 3 milliárd forinttal vágja vissza a kormány, és 3,5 milliárd forinttal csökken az özvegyi nyugellátások értéke is. 2,5 milliárddal csökken még a rokkantsági, rehabilitációs ellátások kerete is, bár ez az összkeretnek alig egy százaléka. A családi pótlékra szánt keret szintén egy százalékkal, 3,2 milliárd forinttal lesz alacsonyabb az ideinél.

A megszorításokon kívül a kormány sokat takarít meg a kamatkiadások, adósságszolgálati kiadások csökkenésével, a milánói világkiállítás kifutásával és azzal, hogy jövőre elég lesz az úszó eb-re az idei költéseknek kevesebb mint harmadát, 8,9 milliárdot költeni.

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!

Ajánljuk még...