péntek, december 02, 2016

 

Az Iparkamara felmérése szerint a vállalkozások kedvezőbbnek ítélik meg üzleti helyzetüket, mint fél évvel ezelőtt, korábban egy globális felmérésből is az jött ki, hogy a magyar vállalkozók optimistábbak a globális átlagnál. Kár, hogy az élet egyelőre rácáfol erre az optimizmusra.

 

Miközben mindössze 0,9 százalékkal növekedett a magyar gazdaság teljesítménye, a magyar vállalkozások kedvezőbbnek ítélik meg üzleti helyzetüket, mint fél évvel ezelőtt, legalább is ez derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) felméréséből.
Parragh László, az Iparkamara elnöke az MTI-nek nyilatkozva biztatónak értékelte a felmérés eredményét, mivel a korábbi évek előrejelzéseit a reálgazdasági folyamatok utóbb rendre igazolták.

Az októberi adatfelvételhez képest a konjunktúramutató értéke - az egyéb gazdasági szolgáltatások kivételével - minden gazdasági ágban javult. A legjelentősebb, 13 pontos növekedés az építőiparban következett be, az ipar esetében 6 pontos a javulás, míg a kereskedelemben 4 pontos a növekedés. Az egyéb gazdasági szolgáltatásoknál 1 pontos csökkenés figyelhető meg. Az eredmény azért is érdekes, mert más adatok szerint az építőipar egyáltalán nem indult be úgy, ahogy korábban várták.

A kedvező és javuló üzleti klímát leginkább a külföldi tulajdonban lévő, exportáló és több mint 250 embert foglalkoztató cégek érzékelik. A kamara felmérése szerint áprilisban a cégek átlagos kapacitáskihasználtsága 77 százalékos volt, ami 3 százalékponttal alacsonyabb, mint októberben volt.

A vállalatok jelenlegi üzleti helyzetüket 3 ponttal kedvezőbben jellemezték októberhez képest, a mutató 37 pontra emelkedett, a legkedvezőbb helyzetről az ipari cégek számoltak be. Az üzleti várakozások mutatója a gazdasági ágak között az ipari vállalatok körében érte el a legmagasabb, a 49 pontos értéket, a többi ágazatban ennél jóval kedvezőtlenebb várakozások jellemzőek.

A kamara felmérése szerint a vállalkozások a következő fél évben is a munkaerő-kereslet növekedésére számítanak, főleg az ipari és a kereskedelmi cégek jeleztek bővülő munkaerő-keresletet.

Mint azt már korábban megírtuk egy globális felmérés szerint is, a magyar vállalkozók az átlagosnál sokkal pozitívabban néz a jövő elé, ugyanakkor a legnagyobb félelmük éppen az, hogy a munkaerőhiány olyan méreteket ölt, hogy a végén nem lesz, aki elvégzi a munkát.

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!

Ajánljuk még...