vasárnap, december 11, 2016

Több százezer főre tehető azoknak a munkavállalóknak a száma, akik egyelőre nem tudják, hogy a NAV sikeresen elkészítette-e az adóbevallásukat, vagy sem, hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária. A fő problémát az okozza, hogy a hatóság a bevallási nyilatkozat elkészülése után nem ad visszajelzést a munkavállalónak, ami további adminisztrációs terhet jelenthet a munkáltató számára.

A terveknek megfelelően elindult a személyi jövedelemadó-bevallás reformja, amelynek legfontosabb eleme, hogy a már korábban is létező hatósági adómegállapítás a jövőben még kevesebb adminisztrációval járhat a munkavállalók és a munkáltatók számára. A NAV azoknak az alkalmazotti státuszban lévő munkavállalóknak az adóbevallását vette át, akiknek semmilyen adó- és adóalapkedvezmény (pl. családi adókedvezmény) nem járt, illetve akik kizárólag az adóelőleget megállapító munkahelyről kaptak adóköteles jövedelmet 2015-ben.

A piaci szektor szereplőinek adminisztrációs terheit csökkenteni célzó intézkedés mellett ugyanakkor kérdések merülnek fel a 15M30 nevű nyomtatvány kapcsán: azok a munkavállalók ugyanis, akik a dokumentum harmadik oldalán található nyilatkozaton adóhatósági adómegállapítást igényelték, csak akkor kapnak visszajelzést a hatóságtól, ha az valamiért nem vállalja a bevallás elkészítését (a munkavállaló nem jogosult rá), vagy ha a munkáltató nem megfelelő összegben vonta le az adóelőleget, vagyis adókülönbözet áll fenn.

Azok a munkavállalók, akik január végén határidőre leadták a bevallási nyilatkozat iránti igényüket a munkáltatójuknak, csak az ügyfélkapun keresztül juthatnak megnyugtató információhoz azzal kapcsolatban, hogy bevallásuk rendben van-e, mivel az adóhatóság ilyenkor nem ad visszajelzést. Amennyiben május 20-a (személyi jövedelemadó bevallásának határideje) után derül ki, hogy a bevallás valamilyen okból mégsem készült el, akkor késedelmes benyújtás történik, amely miatt a NAV mulasztási bírságot szabhat ki” – hangsúlyozta Mitrik Kornélia, a Baker Tilly Hungária bérszámfejtési és expat szolgáltatások szenior menedzsere.

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!

Ajánljuk még...