szombat, december 03, 2016

A megállapodásról a 11 órás brüsszeli tanácskozás után számolt be újságíróknak Jeroen Dijsselbloem, az eurócsoport elnöke. Az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület úgy döntött, 7,5 milliárd eurót már június második felében felszabadítanak Görögország számára.

Az összeg fennmaradó részét a következő hónapok folyamán utalják annak függvényében, hogy Görögország hogyan teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket.

Újabb megszorítások után jöhet a harmadik mentőöv

A megállapodás nyomán a súlyos adósságválságba süllyedt ország kifizetheti az Európai Központi Banknak (EKB) és az IMF-nek a júliusban lejáró követeléseket. Elemzők szerint a görög parlament által vasárnap elfogadott újabb megszorítócsomag kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy Görögország megkaphassa az újabb részletet.

Fotó: Michalis Karagiannis / Reuters A tanácskozáson kiderült, hogy az eurócsoport továbbra is eltökélt a görög államadósság egy részének átalakításában, megállapodtak egy fokozatosan bevezetendő adósságenyhítő csomagban. Dijsselbloem szerint az adósságkönnyítésre csak a mostani, 2018. júliusig tartó hitelprogram befejezése után kerülhet sor, és ehhez az Európai Stabilitási Mechanizmus felhasználatlan eszközeit veszik majd igénybe.

Átalakítják a törlesztést, beszállhat az IMF

A brüsszeli tanácskozás után Poul Thomsen, az IMF európai igazgatója közölte, hogy a pénzintézet egyetértett a görög államadósság könnyítésére vonatkozó kezdeményezéssel, és javasolni fogja az IMF igazgatóbizottságának, hogy a görögök részt vehessenek a hitelprogramban. Görögország tavaly nyáron állapodott meg a harmadik mentőcsomagról az Európai Bizottság, az EKB és az Európai Stabilitási Mechanizmus képviselőivel.

 Az IMF, amely részt vett a csomag kidolgozásáról folyó tárgyalásokon és az első két nemzetközi hitelprogramban, korábban azon az állásponton volt, hogy az első felülvizsgálat lezárása után dönt részvételéről a harmadik mentőcsomagban. A brüsszeli tanácskozás előtt kiadott vészjósló jelentésében az IMF arra figyelmeztetett, hogy GDP 180 százalékára rúgó görög államadósság törlesztése fenntarthatatlan, ezért csökkenteni kell. A pénzintézet arra figyelmeztetett, hogy átstrukturálás nélkül 2060-ra az adósság a gazdasági össztermék 250 százalékára emelkedhet.

Fotó: Eric Vidal / Reuters Az IMF állítólag azt javasolta Görögország európai hitelezőinek, tegyék lehetővé, hogy a tőketartozás kamatait csak 2040 után törlessze Görögország. Az euróövezeti kormányoknak tett javaslat, az IMF pesszimista görögországi növekedési előrejelzése mellett, a GDP 15 százaléka alatt tartaná az ország törlesztési terheit.

Az IMF javaslata messze túlment azon, amennyit az euróövezeti országok eddig hajlandónak mutatkoztak megtenni a mintegy 200 milliárd eurós adósság törlesztési feltételeinek enyhítése és Görögország pénzügyi stabilitásának helyreállítása érdekében. Az euróövezeti hitelezők domináns szereplője, Németország a mentőcsomagba az IMF-et is szerette volna hitelezőként bevonni, de a pénzintézet azon az állásponton volt, hogy jelenlegi formájában nem tartja fenntarthatónak a görög adósság törlesztését, ezért csak annak átalakítása esetén hajlandó csatlakozni a hitelezők csoportjához.

 Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!

Ajánljuk még...