csütörtök, december 08, 2016

Az OTP Bank június 15-étől megszünteti az amerikai dollárban kibocsátott bankcsekkek beváltását, mert a partnerbank meglehetősen szoros határidővel felmondta az erre vonatkozó szolgálati szerződés – írja a szerdai Világgazdaság az OTP Bank sajtóosztályának tájékoztatására hivatkozva.

Az OTP hangsúlyozta, hogy a dollárcsekkek elszámolására vonatkozó korlátozást hatályos üzletszabályozás alapján vezette be. Eszerint a hitelintézet kizárólag azon csekkek elszámolását vállalja, melyek megfelelnek a jogszabályban rögzített vagy az alaki, tartalmi követelményeknek. A csekket a kedvezményezett megnevezését nem tartalmazó utazási csekk kivételével az azon megjelölt kedvezményezett, illetve rendelvényes nyújthatja be elszámolásra – emlékeztetnek a szabályokra. Döntését az OTP nem tekinti véglegesnek, és törekszik arra, hogy más amerikai partnerbankkal elszámolási megállapodást kössön. Áthidaló megoldásként azt javasolják, hogy csekk helyett inkább az átutalást válasszák – olvasható a Világgazdaságban.

Hasonló okokból korábban több másik pénzintézet is kénytelen volt korlátozni itthon a dollárcsekkek beváltását. A Raiffeisen Bank például már 2013. szeptember 10-e óta nem váltja be az amerikai dollárban kiállított bankcsekket, mert a beváltásban közreműködő partnerbankja ezen termékkel kapcsolatos szolgáltatása megszűnt.

Forás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!

Ajánljuk még...