vasárnap, december 04, 2016

Magyarország nagyobb része – a hét NUTS2 régióból négy – a legszegényebbek közt szerepel - az Eurostat adatai szerint.

 Népszava fotó

Míg 2014-ben Belső-London nyugati felében majdnem tizenháromszor akkora volt az egy főre jutó GDP, mint Észak-Magyarországon vagy az Észak-Alföldön. Ez a két magyar régió az EU tíz legszegényebb területe közé tartozik, ahol az uniós átlag alig több mint negyven százalékát termelik meg az emberek. Nem sokkal jobb a helyzet a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön sem: az egy főre eső GDP az uniós szint felét sem éri el, és a húsz legrosszabb közt szerepel- írja a Világgazdaság.

A szegény magyar területek leginkább román és bolgár régiókat előznek meg. Ez nem meglepő, hiszen ezek az országok maradnak el leginkább a fejlett nyugati államoktól, és az elmúlt években Lengyelország utolérte hazánkat a fejlettség terén. A jelentős regionális különbségek Magyarországon arra is rámutatnak, hogy az EU-források sem tudják igazán csökkenteni az egyenlőtlenségeket az országon belül. Magyarországon egyetlen régió van, ahol jobb az élet, mint egy átlagos EU-állampolgáré. Közép-Magyarországon az uniós átlag 107 százalékát termeli meg egy ember, igaz, erre kevésbé lehetünk büszkék, - figyelmeztet a portál - ha Prága 173 vagy Pozsony 186 százalékos adatára tekintünk. A leggazdagabb húsz régió között ott van a pozsonyi az előkelő hatodik helyen, Prága pedig a kilencediken.

Az Eurostat szerint a második legfejlettebb magyar régió a Nyugat-Dunántúl, ahol kissé 70 százalék feletti a teljesítmény, vagyis Közép-Magyarországon kívül mindenhol jóval alacsonyabb az egy főre jutó GDP hazánkban, mint az EU-átlag. A legújabb cél az, hogy Magyarország utolérje Ausztriát, ám ez egy ideig biztosan nem valósul meg. Az osztrákok egy főre jutó GDP-je az EU-átlag 127 százaléka, Magyarországé pedig 68 százalék volt 2014-ben. Közgazdászok szerint ahhoz is nagyon hosszú évtizedek kellenek, hogy egyáltalán megközelítsük az EU átlagos teljesítményét.

Forrás: Népszava

 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!

Ajánljuk még...