szombat, december 03, 2016

Több mint 40 New York-i milliomos levélben kérte az állam kormányzójától, hogy emeljék meg a leggazdagabb egy százalék által fizetett adót az államban a többek között a szegénység visszaszorítása érdekében - írja az MTI.

cozen.com

Nyilatkozatuk szerint ők "olyan New York-iak, akik hozzájárultak és részesültek is az állam gazdaságának pezsgéséből", levelükben kifejtették azt is, hogy felelősséggel tartoznak azért, hogy tisztesen megfizessék a rájuk eső részt az adóból. "Megengedhetjük magunknak, hogy a jelenleginél több adót fizessünk a gyermekszegénység, a hajléktalanság felszámolására és az elöregedő hidak, utak, csatornák fejlesztésére" - írják a levélben, amit többek között Abigail Disney és Steven C. Rockefeller is aláírt. New York államban Jelenleg az 1,062 millió dollár (292 millió forint) felett keresők fizetik a legmagasabb, 8,82 százalékos adókulcsot. A tervezet az évi 665 ezer dollár vagy annál többet keresők számára ír elő magasabb adókulcsot.

A javaslat szerint az 1-2 millió dollár között keresőknél volna 8,82 százalékos a kulcs, 2-10 millió dollár között 9,35, 10 és 100 millió dollár között 9,65, míg 9,99 százalék volna a kulcs évi 100 millió dollár jövedelem felett. A javaslat megvalósításának több akadálya is van a helyi törvényhozásnál. A demokrata többségű alsóháznak saját terve van a milliomosok adójának megemelésére, a republikánus többségű szenátus nem támogatja ezt az elképzelést. A milliomosok által jelenleg fizetendő, alacsonyabb adókulcs érvényessége várhatóan jövőre jár le.

Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all

Ajánljuk még...