péntek, december 02, 2016

Felmerült a kormány részéről, hogy a visszaállítanák az üzletek vasárnapi nyitvatartását, legalábbis erre utalhat az, hogy kiskereskedelmi üzletláncoknál puhatolóznak ebben a kérdésben, írja piaci forrásokra hivatkozva a Népszabadság.

Fotó: Kollányi Péter

A laphoz eljutott információk szerint kormányoldalon szinte biztosra veszik, hogy Erdősi Lászlóné népszavazási kérdése elbukik a Kúrián, és egy visszakozás még mindig kisebb presztízsveszteség lenne a kormánynak, mint egy vesztes népszavazás.

Pont a kisebb hazaiak jártak rosszul

A Népszabadságnak nyilatkozó források szerint a Miniszterelnökség képviselői az elmúlt napokban több kiskereskedelmi láncnál is érdeklődtek, mit szólnának egy esetleges vasárnapi újranyitáshoz. Ezen kívül úgy tudják, van olyan hazai áruházlánc, ami egy ideje a boltzár eltörlése mellett lobbizik, mivel az súlyos veszteségeket okozott neki. A nagy multinacionális áruházláncok jobban megtalálták a számításukat az új rendszerben, péntek-szombati csúcsüzemben lényegében be tudják hozni vasárnapi forgalmukat, a hazaiak közül viszont akad, aki rosszul járt: alulmaradt a vevőkért folytatott pénteki-szombati versenyben, így nemcsak a vasárnapi vevőit veszítette el, de törzsvásárlói egy részét is el tudták csábítani a hipermarketek és a diszkontok.

Nem jönne ki jól a Fidesz egy népszavazásból

A népszavazás kapcsán még mindig nem tisztázott, hogy amennyiben Erdősiné kérdését elutasítják, úgy a másodikként beadott Nyakó István-féle kezdeményezés lesz-e érvényes, vagy megismételtetik az eljárást. Mindkét forgatókönyv magában hordozza annak veszélyét, hogy a vasárnapi zárvatartást elsöpörje egy népszavazás, ez pedig nem jönne túl jól a kormánynak, amelynek egyik fő állítása magáról éppen az, hogy kétharmados többségükkel jól reprezentálják a népakaratot.

Az NVB kedden Orbán Viktornak megküldött javaslata szerint ügyfélkapun keresztül is be lehetne terjeszteni népszavazási kezdeményezéseket, és párhuzamosan azonos témában is lehetne aláírásokat gyűjteni. A győztes kezdeményező az lenne, akinek korábban benyújtja a 200 ezer érvényes szignót. Kormánypárti politikusok szerint ez nem változtat azon a várható végeredményen, hogy egy referendumon a többség elutasítaná majd a vasárnapi zárva tartást. Megkérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumot és a Miniszterelnökséget is a boltzár eltörlésének realitásáról, egyelőre nem érkezett válasz. 

Forrás: Index

 

 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!

Ajánljuk még...