szombat, december 03, 2016

Ismét száz százalékos hazai tulajdonba került az 1876-ban alapított MOM Vízméréstechnikai Zrt.

Fotó: VÉPY ZOLTÁN CSABA

Az idén 140 éves vállalat a tulajdonosváltás mellett arculatváltással is jelzi egy új gazdasági korszak nyitányát. Hazai befektetési csoport vásárolta vissza a német Diehl konszerntől az emblematikus mérőműszergyártó vállalatot. A tranzakciót bejelentő sajtóeseményen Peter Roebben, az ügyletben kulcsszerepet játszó K&H Bank Vállalati üzletágának vezetője elmondta: „A K&H, amely a vállalati banki piac egyik legnagyobb stabil és független szereplője, 2002 óta kizárólagos pénzügyi partnere a MOM Vízméréstechnikai Zrt.-nek. Minden ügyfelünknél arra törekszünk, hogy minél alaposabban megismerjük az adott vállalat üzleti gondolkodását és gazdasági környezetét, annak érdekében, hogy a cég igényeire szabott pénzügyi tanácsadást tudjunk nyújtani. Így volt ez a MOM Zrt. esetében is, hiszen a közel másfél évtizedes partnerség eredményeképp sokéves rálátásunk van a cég működésére és szakmai eredményeire. Így a professzionális pénzügyi tanácsadás mellett a K&H banki hitellel tudott hozzájárulni a tulajdonosváltás sikeres lebonyolításához.”

„A cég eddigi tulajdonosa, a német Diehl, a Metering divízión belül üzleti modellváltás részeként a gyártó kapacitás fókuszt egyre inkább áthelyezi a szolgáltatások nyújtása és a rendszerüzemeltetés irányába, így felajánlotta a lehetőséget a MOM Zrt. menedzsmentjének a menedzsmentkivásárlás útján történő tulajdonszerzést. Ezzel együtt a szoros együttműködés továbbra is megmarad a két cég között, hiszen a MOM Zrt. számíthat arra a fontos támogatásra, amit az eddigi tulajdonos nemzetközi háttere biztosított, illetve a Diehl Metering divízió kulcspartnerévé válik” – hangsúlyozta a tulajdonosváltással kapcsolatosan Metens Regis vezérigazgató.

A MOM Zrt. kereskedelmi vezetője, Timár Dávid arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel a lépéssel egy már nyugati színvonalon működtetett, költséghatékonyan üzemelő vállalat került hazai tulajdonba. „A MOM Zrt. termékei mind a hazai, mind a nemzetközi mezőnyből kiemelkednek a pontos mérés, a megbízhatóság tekintetében, erre és a vevőközpontú értékesítésre fog épülni a cég új marketingstratégiája, és megújult arculata is” – mondta el Timár Dávid. A MOM Zrt. az egyetlen magyar székhelyű vízmérőműszer-gyártó vállalkozás, amely ráadásul nem csak hazai piacvezetőként, de az iparág globális piacán is jelentős üzleti szereplő. „Az iparág új, meghatározó trendje egyértelműen az okosmérés, angol nevén a smart metering. A MOM Zrt.-nek hatalmas versenyelőnyt jelent, hogy a magyar vízipari piacon nekünk van a legtöbb ismeretünk és tapasztalatunk az automatikus mérés leolvasásban.

Ezen a területen hozzávetőleg 98%-os a piaci részesedésünk, 2015-re több mint 130.000 db okos- és több mint 500.000 db rádiómodul fogadására alkalmas mérő van használatban a hazai szolgáltatóknál” – hívta fel a figyelmet Timár Dávid, aki hozzátette, óriási potenciált lát abban, hogy a cégnek saját fejlesztései és már befejezett, sikeresen működő projektjei is vannak az okosmérők gyártásának és kihelyezésének területén. Kiemelte, hogy az Észak-dunántúli Vízmű Zrt.-vel kialakított együttműködés keretén belül több, mint ezer vízmérő került telepítésre, mely folyamatosan adatokat szolgáltat a vízmű nyomásmenedzsment rendszerének, ezáltal is segítve a hatékony működést. „Élve a függetlenné válás kínálta előnyökkel, megnyílik a lehetőség teljesen új termékek gyártására, forgalmazására is” – húzta alá beszédében a kereskedelmi igazgató.

Forrás: momzrt.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!

Ajánljuk még...