vasárnap, december 04, 2016

A főpolgármester garanciát vállalt arra kedden, hogy az Ünnepi Könyvhét helyszíne továbbra is a Vörösmarty tér lesz.

Ezt a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöksége közölte kedden. A Liberálisok szerint sok az ellentmondás az ügyben, és a pártállami időket idézi, ha Tarlós mondhatja meg, mit szabad, és mit nem.

Fotó: ujbuda

A Magyar Narancs írt arról korábban saját értesülés alapján, hogy az Ünnepi Könyvhét szervezői nem kapták meg a rendezvényhez a szükséges fővárosi engedélyeket, így idén nem lenne könyvhét júniusban a Vörösmarty téren. Helyette helyszínként a Nemzeti Múzeum kertjét ajánlották fel a szervezőknek. Kocsis Máté nyolcadik kerületi polgármester, a fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságának alelnöke cáfolta ezt, szerinte a testület még nem hozott döntést az ügyben. Közölte azt is, hogy a könyvhét megrendezésére vonatkozó engedélyezési kérelmet támogatni fogja, sőt, felajánlotta a szervezőknek, hogy a VIII. kerület kiemelt terein rendezhetnének könyvhetet. Kocsis Máté az Index korábbi cikke szerint azért háborodott fel, mert napok óta küzd Láng Zsolt II. kerületi polgármesterrel, hogy a főváros ne tiltsa meg a hagyományos könyvhét megtartását a Vörösmarty téren, a sajtó azonban mégis az ő nyakába varrta az egész sztorit. Közben az Együtt politikusa, Pataki Márton azt közölte, hogy a fővárosi tulajdonosi és közterület-hasznosítási bizottság már március 8-án úgy döntött: április 29-től a József Nádor téri építkezés miatt parkoló lesz a Vörösmarty téren októberig, így ott elvileg nem lehetne megtartani az Ünnepi Könyvhetet. Csütörtökön az Index azt írta: végül Tarlós István főpolgármester, Láng Zsolt bizottsági elnök és Kocsis Máté alelnök is támogatta, hogy a könyvhét mégis a Vörösmarty téren legyen. A fővárosi önkormányzat tulajdonosi bizottsága szerint a parkolásra kiadott terület a Vörösmarty téren megrendezendő események megtartását és a tényleges rendezvényi terület nagyságát nem befolyásolja ugyanis.

Tarlós garanciája

A könyvkiadók egyesülése szerint Tarlós István és Kocsis András Sándor, az MKKE elnöke kedden ötvenperces megbeszélést folytatott. A főpolgármester jelezte, hogy Budapest kiemelt közterein a főváros alaposan felül akarja vizsgálni a területhasznosítás gyakorlatát. Tarlós István azt is mondta, hogy Láng Zsolt, a főváros tulajdonosi, gazdasági és közterület-hasznosítási bizottságának elnökeként nem a 87. Ünnepi Könyvhét Vörösmarty téri megrendezését akarta megakadályozni, hanem az oda nem illő rendezvények megszervezését – írták az MKKE elnökségének közleményében. Tarlós István a megbeszélés végén személyes garanciát vállalt arra, hogy mandátuma lejártáig, azaz 2019 végéig a Vörösmarty tér az évente megrendezett Ünnepi Könyvhét központi helyszíne marad.

Liberálisok: Tarlós nem a főváros egyszemélyes döntéshozója

A Liberálisok szerint az átlátható fővárosi döntéshozatal fogalmába semmiképpen sem fér bele, hogy Tarlós István mondja meg, mi lehet, és mi nem. „Az, hogy ma Tarlós István személyes garanciát vállalt arra, hogy az Ünnepi Könyvhét helyszíne a Vörösmarty tér lesz, egyszerre a fővárosi döntéshozatal megcsúfolása és a fővárosi kommunikáció teljes csődje is” – közölte a párt.
„Tarlós István téved, ha azt gondolja, hogy ő egyszemélyben a főváros döntéshozója, akinek szava és utasítása mindent felülírhat. Ez a pártállami időket idézi” – tették hozzá.A Liberálisok üdvözlik, hogy a könyvhét a hagyományokhoz híven a Vörösmarty téren maradhat, de szerintük súlyos hatalmi és döntéshozatali válságról árulkodik az, ami a múlt hét óta az ügyben történt: az egymásnak ellentmondó tettek és nyilatkozatok nem oszlatták el annak a gyanúját, hogy „a Főváros vezetősége a kezdetektől az Ünnepi Könyvhét elköltöztetésén munkálkodott, kizárólag a társadalmi felháborodás kényszerítette meghátrálásra azokat, akik számára a vendéglátósok lobbija és az autók parkolása fontosabb, mint egy nemzetközi kulturális seregszemle” – zárul a közleményük.

A Liberálisok április 29-én el akarják foglalni a Vörösmarty teret, hogy ne hajthasson be oda egy autó sem. A párt az ellen tiltakozik, hogy pár hónapig autók parkolnának a téren a szomszédos József nádor tér átépítése miatt. A szervezők kérik, hogy a tiltakozók vigyenek magukkal egy könyvet, így utalva a könyvhét idei helyszínével kapcsolatos ellentmondásokra.

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!