hétfő, december 05, 2016

Több ezer évig rejtély volt, hogy Hannibál hol kelt át az Alpok hegyláncain, hogy megtámadja a Római Birodalmat, de a modern tudomány és némi ókori lócitrom segítségével sikerült leleplezni a híres hadvezér titkait.

A karthágói hadsereget vezető Hannibál a második pun háborúban harmincezer katonával indult útnak, hadseregét 37 harci elefánt és 15 ezer ló kísérte. A 16 éven át tartó hadjáratban kulcsfontosságú volt, hogy ez a hatalmas hadsereg épségben átkelt az Alpokon, hogy Itáliába északról tudjon behatolni, ahonnan kevesen számítottak rá. Az ókor legnagyobb háborúját végül Róma nyerte meg.

A Hannibál vonulása c. freskó a római kapitóliumban Fotó: Photo 12 / Europress / Getty 
A történészek azóta kutatták, hogy merre haladhatott Hannibál, de erről nem került elő semmilyen sziklaszilárd tárgyi bizonyíték. Most viszont a torontói York Egyetem kutatói, Bill Mahaney vezetésével, megtalálták a legvalószínűbb útvonalat. A tudósok szerint Hannibál a Col de Traversette nevű keskeny átkelőt használta, amely a franciaországi Grenoble és az olaszországi Torino között található hegyek mellett kanyarog.   
Ez az útvonal korábban is felmerült lehetőségként, de a tudósok inkább a Col du Clapier nevű ösvénnyel szimpatizáltak, az ugyanis csak 2400 méter magasan húzódik, és kevésbé veszélyes. Ezzel szemben a Col de Traversette 3000 méteres magasságban van, és ma is nehezen járható.
Leleplező lócitrom
A York Egyetem kutatói mikrobiológiai módszerekkel, pollenek és más környezeti tényezők elemzésével találtak rá egy nagy adag állati ürülékre a Col de Traversette környékén, egy itatóként használható tavacska mellett. A szénizotópos vizsgálat alapján az ürülék időszámítás előtt 200 környékéről származik. Még további genetikai vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy a kutatók minden kétséget kizáróan megállapítsák, valóban állati eredetű-e a Traversette mellett felfedezett ürülék.
Egyedül az indíték kérdéses, hogy miért választotta Hannibál ezt a nehezen járható útvonalat. A történészek úgy vélik, nem igazán volt más választása. A hadvezérnek ugyanis nemcsak a rómaiaktól kellett tartania, hanem a gall hordáktól is. Talán azért tért rá erre a szokatlan útvonalra, hogy elkerüljön egy pusztító ütközetet.
Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!