vasárnap, december 11, 2016

A női hangokat egyszerűen nem hallják meg – erre a következtetésre jutott Nicola Griffith író, miután megvizsgálta, hogy az angolszász irodalmi díjakat hányszor kapta meg nő az elmúlt években. Senki sem úgy ajánl vagy választ könyvet, hogy milyen nemű a szerzője, ám az irodalmi díjak világában mintha ez máshogy működne. A nőírók munkáit nagyon ritkán ismerik csak el, még az olyan nagy presztízsű díjak, mint a Nobel vagy a Man Booker esetében is, de nincs ez másként Magyarországon sem.

Megnéztük, hogyan díjazták a női szerzőket 2000-2015 között a fontos állami és magándíjak kuratóriumai, és az eredmény szomorú lett: a 2003-ban alapított Prima Primissima történetében – az irodalom kategóriájában – eddig egyetlen női szerző kapta meg az elismerést, a kiemelkedő szépirodalmi teljesítmények elismerésére létrehozott Aegon Művészeti Díjat ugyancsak egyszer nyerte el nő, a József Attila-díjat pedig 194 alkalommal adták át, de mindössze harmincszor volt nő a díjazott.

Ha a hangjuk nem is hallatszik messzire, ám témaválasztásuk, hangvételük, szemléletmódjuk pont annyira egyedi és különleges, mint a férfiaké. A Könyves Magazin az elmúlt tizenöt év irodalmi alkotásaiból állította össze személyes listáját, rajta 45 könyvvel, melyet magyar női szerzők jegyeztek: van közöttük regény és verseskötet, krimi és memoár, mára már klasszikussá érett közönségkedvenc és pályakezdő író könyve is.

Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!