kedd, december 06, 2016

A hagyományokhoz híven az idén is átadták a Hevesi Endréné Kalmár Magda által alapított Hevesi Endre-díjakat. Ebben azok az újságírók – indokolt esetben újságírói munkát végző szakemberek is – részesülhetnek, akik az előző évben a tudomány és a technika új lehetőségeinek, eredményeinek népszerű ismertetése érdekében a legtöbbet tették, illetve a legérdekesebb és közérthető magyarsággal fogalmazott cikkeket írták. A díjak elnyerésének hitelességét oklevél bizonyítja, amelyhez 100 000 Ft járul.

Az alapítvány Kuratóriuma (Herczeg János elnök, tagjai: Hankó Ildikó, Nagy József, Palugyai István, Staar Gyula, Szentgyörgyi Zsuzsa) 2016-ban kollégánkat, részesítette az elismerésben. Kollégánk a díjat az áltudományok és az ezeket terjesztők alapos és közérthető bemutatásáért, a kétes módszerek és a rájuk épülő iparág visszásságainak feltérképezéséért kapta.

Hanula ZsoltRajta kívül két Életműdíjat is odaítélt a kuratórium 2016-ban, az egyiket Dr. Füstöss Lászlónak, a Fizikai Szemle felelős szerkesztőjének, a másikat pedig Dr. Horváth András csillagásznak, a TIT Budapesti Planetárium volt igazgatójának.

Zsoltot nemcsak kollégának, hanem barátnak is tekintem, és remélem, ő is annak tekint engem. Egy ilyen díj után még inkább kollégának fogom tekinteni, de bízom abban, hogy ez barátságunkra is kedvezően fog kihatni, nyilatkozta lapunknak Hanula Zsolt közvetlen főnöke, Stöckert Gábor. Hozzátette: Hanula Zsolt nélkül nem létezne az Index Ma is tanultam valamit rovata, és a rovatértekezleteket oldó szellemes fricskái is hiányoznának.


Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!