vasárnap, december 11, 2016

A POSZT Fesztiválra jegyet, illetve bérletet váltók a negyed játszóhelyein megnézhetik a Beugró társulat improvizációs játékát, a Jurányi Ház szókimondónak ígérkező előadását az öregedésről, a Budapesti Operettszínház Virágot Algernonnak feldolgozását, a FÜGE és az Orlai Produkció közös - Egyasszony című - produkcióját. 

Műsorra kerül a Katona József Színház Portugál című darabja, valamint a pécsi Janus Egyetemi Színház Hamlet előadása. Felolvasó-színházi előadást tart Térey János, Závada Pál és Darvasi László - fűzték hozzá. 

A közönség szórakoztatásáról Hobo, a Magna Cum Laude, az újra összeálló Kaukázus, a Magashegyi Underground, valamint Duende Akusztik, illetve a spanyol Che Sudaka és az ausztriai DelaDap nevű formáció gondoskodik. 

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) közleménye arra is kitért, hogy a Zsolnay Kulturális Negyed kiállításai és állandó látnivalói 10 és 18 óra között a POSZT Fesztivál ideje alatt is nyitva állnak látogatók előtt; kilencnapos POSZT-bérlet vásárlásával megtekinthető a negyed összes tárlata. 

A Zsolnay Kulturális Negyed szabadtéri területei szabadon látogathatók, kivéve a Pirogránit udvart, ahol a fesztiválszínpadot állítanak fel. 

Ugyancsak díjmentesen látogathatóak a Ginkgo térre települő képzőművészeti vásárok, gasztronómiai teraszok, családi és gyermekprogramok, ifjúsági, utcaszínházi és cirkuszi előadások, koncertek, a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseinek közvetítései, és a versenyelőadásokhoz tartozó, illetve egyéb szakmai beszélgetések, workshopok. 

A Pécsi Országos Színházi Találkozó idén új struktúrával, a versenyprogram mellett a POSZT bemutatja és a POSZT Fesztivál elnevezésű programmal jelentkezik. A versenyprogramban 16 produkció szerepel, az előadásokat az idei évben Kiss B. Atilla operaénekes és Sólyom András filmrendező válogatta. Az idei versenyprogramban hat nagyszínházi és tíz kamaraszínházi produkció szerepel, amelyek a Pécsi Nemzeti Színházban és a Pécsi Harmadik Színházban láthatók. A találkozón belül megrendezett "POSZT bemutatja" elnevezésű program 9 produkcióval a Kodály Központban várja a közönséget.

Forrás: ma.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!