szombat, december 03, 2016

A földi pokollá vált Jemen két másik ország hatalmi harca miatt, és az egésznek a gyerekek isszák meg a levét. Sürgős segítség kéne a közel-keleti országnak.
Mivel a menekültek miatt minden figyelem Szíriára és Irakra irányul, kevés törődés jut Jemennek, amit Irán és Szaúd-Arábia versengése változtatott csatatérré. Az UNESCO közleményt küldött, ami a konfliktust a humánus oldaláról fogja meg.
A szervezet 1560, gyerekek elleni erőszakos bűncselekményt derített fel. Csak tavaly 900 gyerek halt erőszakos halált és 1300 sérült meg. Ez azt jelenti, hogy átlag napi hat gyerek halt meg vagy sérült meg, ami majdnem a hétszerese a 2014-es adatoknak. Ötven iskolát is megtámadtak a konfliktusban, és ezek még csak a felderített esetek. Julien Hernis, az UNICEF jemeni képviselője ezt mondta:
A konfliktusért a gyermekek fizetik a legnagyobb árat, nem azok, akik részt vesznek benne. Országszerte halnak meg vagy sérülnek meg, és Jemenben már nincs olyan hely, amely biztonságos volna számukra. Már a játék és az alvás is veszélyes lett.
Beindult a gyerekkatonák toborzása, tavaly 848 ilyen eset derült ki. Eközben 63 egészségügyi intézményt támadtak meg, amikben amúgy is hiány van orvosból és eszközökból is, na meg az áramkimaradások miatt elektromosságból is. Az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, nincs üzemanyag és nincs elég élelem.
A gyerekek a megelőzhető betegségektől is hullanak, tavaly tízezer gyerek halt meg. Jemenben békeidőben sem rózsás a helyzet, évi 40 ezer gyerek hal meg a silány egészségügyi ellátás miatt ötéves kora előtt. A háború miatt a jemeni gyerekek 80 százaléka, mintegy tízmillió gyerek szorul sürgős humanitárius segítségre.
Az UNICEF ezért a harcok beszüntetését és politikai rendezést követel, na meg ezeket:
  • Minden résztvevő tartsa tiszteletben a háborús jogokat és azonnal vessen véget a civilek, infrastruktúra, beleértve az iskolák, illetve egészség- és vízügyi létesítmények támadásának;
  • Minden résztvevő vessen véget a gyermekek harcba toborzásának és a gyermekek alkalmazásának a harcokban, emellett minden már harci, vagy nem harci feladatokra toborzott gyermeket azonnal el kell engedniük;
  • Minden résztvevő kötelessége, hogy a gyermekek számára akadálytalan és feltétel nélküli humanitárius hozzáférést biztosítsanak az ország teljes területén, beleértve a konfliktus miatt elzárt területeket is.

Az UNICEF-nek és partnereinek sürgősen biztosítaniuk kell a finanszírozást. Eddig az UNICEF csupán 18 százalékát kapta meg a 2016-ban szükséges 180 millió dolláros támogatásnak – írják.

Forrás: Hír24

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all