szombat, december 10, 2016

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök találkozóra hívta meg Mahmúd Abbász palesztin elnököt már erre a hétre – jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

Netanjahu kijelentette, hogy szabaddá teszi napirendjét ezen a héten egy Abbásszal tartandó találkozó érdekében.  
“Sok mindent meg kell vitatnunk, de elsőként fel kell hagyni az izraeliek elleni palesztin uszítással. Az ajtóm mindig nyitva áll azok előtt, akik békére törekszenek Izraellel” – mondta a miniszterelnök. 
Korábban Reuven Rivlin államelnök is kijelentette , hogy kész találkozni a palesztin elnökkel  mert – mint fogalmazott – “Izraelnek közvetlen tárgyalásokat kell folytatnia a palesztinokkal”.  
“Néhány napja az izraeli tévében azt hallottam Abbász elnöktől, hogy ha meghívnám, akkor eljönne”- mondta az izraeli miniszterelnök Abbásznak az egyik izraeli televízió számára adott csütörtöki nyilatkozatára utalva. Abban Abbász tárgyalási szándékát hangsúlyozta, és kijelentette, hogy ha tudná, akkor megállítaná a szeptember közepe óta tartó, jellemzően késeléses támadásokat. 
Abbász az izraeli nézőknek szánt szavaiban partnernek nevezte Netanjahut, és kiemelte, hogy bármikor kész vele találkozni. “Szeretném még megérni a békét” – mondta a nyolcvanegy éves palesztin politikus.     

Izraelben és a palesztin területeken tavaly október óta szinte mindennapossá váltak az izraeliek elleni késeléses, gázolásos és lőfegyveres merényletek, akárcsak az összetűzések a palesztinok és az izraeli rendfenntartók között.

Az amerikai közvetítéssel folytatott palesztin-izraeli béketárgyalások 2014 tavaszán szakadtak meg. Interjújában Abbasz úgy vélte, hogy ha azok újraindulnának, az reményt adna népének, és senki sem merne lőni vagy késelni.

Forrás: Breuerpress

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all