szombat, december 03, 2016

Szaúd-Arábia és Egyiptom megállapodott abban, hogy hidat építenek a két ország között a Vörös-tengeren át - jelentette be pénteken a hivatalos látogatáson Kairóban tartózkodó Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodó.

"Megállapodtam a testvéremmel, (Abdel-Fattáh esz-Szíszi) elnök úrral egy híd építéséről a két ország között. Ez történelmi döntés, minőségi ugrást jelent, és példátlan magasságba fogja lendíteni a két földrész közötti kereskedelmi forgalmat" - mondta a király a két politikus közös, a televízióban közvetített sajtótájékoztatóján. A kérdésről azután nyilatkozott, hogy tárgyalást folytatott a gazdasági és katonai együttműködés erősítéséről az egyiptomi államfővel. Rijád z 2013-ban hatalomra került Szíszi egyik legfőbb támogatója, dollármilliárdokkal segítette ki a csődközelbe jutott egyiptomi gazdaságot. Szíszi azt jelentette be, hogy a hidat a szaúdi uralkodóról fogják elnevezni. Azt egyikük sem mondta meg, hogy hol építik fel és mikor lesz kész.

A látogatás alkalmával a felek 17 együttműködési megállapodást és jegyzőkönyvet írtak alá. A szaúdi uralkodó először jár Kairóban azóta, hogy 2015 januárjában trónra lépett. A kíséretében lévő egyik üzletember egy háttérbeszélgetésen elárulta, hogy a sivatagi királyság az eddig folyósított "szabad pénz" helyett befektetések és visszafizetendő kölcsönök formájában fogja támogatni Egyiptomot. Ez stratégiaváltás, a befektetésekhez való visszatérés fontos Szaúd-Arábia számára, amely diverzifikálni akarja a bevételei forrását - mondta.

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all