csütörtök, december 08, 2016

FOTÓ: Franco Origlia/Getty Images

Nyolcvanhat éves korában csütörtökön elhunyt Marco Pannella olasz politikus, az olasz Radikális Párt (PR) alapítója és elnöke, akinek neve a hatvanas évektől összefonódott az olasz és európai polgári- és szabadságjogok védelméért folytatott politikai küzdelemmel.

A nyolcvanhatodik évét május elején betöltött Marco Pannella - a többszöri éhségsztrájk, valamint a túlzott dohányzás miatti - hosszú betegség után egy római klinikán hunyt el tüdő- és májrákban. A súlyos betegség ellenére élete utolsó hónapjait otthonában töltötte, ahol nemcsak pártja, hanem az egész olasz politikai, kulturális és közélet számos képviselője felkereste, köztük Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Silvio Berlusconi, az ellenzéki Hajrá Olaszország (FI) párt elnöke. Legutolsó születésnapján Marco Pannellát Ferenc pápa is felköszöntötte. Halálhírét az olasz Radikális Rádió jelentette be, és Mozart Requiemjét sugározta.

Az olasz történelem meghatározó alakja, nagy olasz politikus, a szabadságharc oroszlánja távozott - búcsúztatta Pannellát Matteo Renzi internetes bejegyzésében. Marco Pannella 1955-ben alapította meg a Radikális Pártot (PR). 1963-1967, majd 1981-1983 között a Radikális, majd később a Transznacionális Radikális Párt főtitkára, 1989-től haláláig a párt elnöke volt. 1976 és 1992 között az olasz parlamenti képviselő, 1992-1999 között a PR európai parlamenti képviselője. Marco Pannella és pártja az olasz jobbközép és balközép szövetségeseként is politizált.

Marco Pannella neve az Olaszországban és Európában az utóbbi évtizedekben folytatott jelentősebb polgár- és szabadságjogi kezdeményezésekkel forrt egybe. 1968-ban a bolgár fővárosban letartóztatták, mivel Csehszlovákia szovjet megszállása ellen tüntetett. Olaszországban Marco Pannella vezette a hetvenes években a válás bevezetésért, az abortuszhoz való jogért, a politikai pártok közfinanszírozása és a kötelező sorkatonai szolgálat ellen polgári és békés eszközökkel folytatott tiltakozássorozatot. Pannella és pártja kiállt a melegek jogai mellett, éhségsztrájkkal tüntetett az éhezéssel szemben és a békéért. Rögtönzött utcai demonstrációkkal és megszámlálhatatlan alkalommal folytatott éhségsztrájkkal tiltakozott a halálbüntetés ellen, az olaszországi börtönkörülmények javításáért, az eutanázia mellett, és gyakran folyadékot sem vett magához.

Marco Pannella "testével politizált" - írta az olasz sajtó, amely szerint ha kellett, Pannella minisztériumok kapujához láncolta magát, az úttestre feküdt, betapaszolt szájjal ült be a politikai tévévitákra, kábítószert osztott ingyen a könnyűdrogok legalizálására. Legutolsó éhségsztrájkja alkalmával, 2014 tavaszán, Ferenc pápa személyesen telefonált Marco Pannellának arra kérve, hogy szakítsa meg a sztrájkot. Pannellát számos polgárjogi küzdelmében Emma Bonino, az olasz radikálisok másik jelentős politikusa kísérte. Az olasz pártpolitikát "megszentségtelenítő" Marco Pannella ötlete volt Cicciolina, vagyis Staller Ilona jelölése is: az egykori pornósztár 1985 és 1992 között volt a Radikális Párt képviselője az olasz parlamentben.

Forrás: Népszava

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all