szombat, december 10, 2016

 

Egyperces „reklámspot” 26 forint miatt. Japánban egy jégkrémes szeletet gyártó cég reklámjáról beszél manapság mindenki. Ebben nem történik egyéb, mint hogy a a gyár elé szépen sorban kiállt cégvezetők és alkalmazottak egy percig némán állnak, majd bűnbocsánatért esedezve a felvétel végén meghajolnak.

A cégnek 60-ról 70 jenre, vagyis körülbelül 26 forinttal kellett emelnie a termék árát, ez pedig elképesztően népszerűtlen lépésnek számít – a japán gazdaság egyik óriási problémája ugyanis a vásárlóerő fokozatos csökkenése. A videó alatti zene szövege arról szól, hogy a társaság nem akarta emelni a Garigari-kun jégkrém árát, amelyből egyébként naponta 500 milliót adnak el, a feliraton pedig az áll, hogy 25 évig kitartottak, de most már nem tudnak tovább ezen az árszinten maradni, 60-ról 70-re kell emelni. A japán cégek az emelkedő költségekre általában a pofit csökkentésével válaszolnak, és egészen addig nem érvényesítik a fogyasztói árakban, amíg tudják. 

{videobox}https://youtu.be/J_2a_N4WVqg{/videobox}

Tegnap a Suzuki vezetői is ehhez hasonlóan kértek bocsánatot, amikor a japán cég beismerte, hogy manipulálta a fogyasztási adatokat.

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all