szerda, december 07, 2016

Több mint 60 ezren vonultak utcára kedden Brüsszelben Charles Michel jobbközép kormányának megszorító politikája miatt, a békésnek indult tüntetések zavargásokba torkolltak, az aktivistákat a rendőrség vízágyúkkal oszlatta szét, írja az MTI.

Fotó: Lefteris Pitarakis / MTI 
A békésen indult, hatóságok által engedélyezett tüntetés vége felé néhány tucat ember elkezdett köveket dobálni a rendőrségre, majd tülekedés tört ki a tömeg soraiban. A belga főváros rendőrfőnökét, Pierre Vandersmissent fejsérüléssel kezelték, miután aktivisták kővel eltalálták és a földre zuhant. Összesen két rendőr és nyolc aktivista sérült meg a tülekedésben.
Nagyjából tucatnyi embert vettek őrizetbe a hatóságok.
A belga főváros rendőrségének adatai szerint többen mentek tüntetni a belga szakszervezetek korábbi bejelentéseihez képest, amelyek 50 ezer részt vevővel számoltak.
A 45 órás munkahét ellen tüntetünk. És az ellen, hogy 67 éves korig dolgozzunk, emellett minden évvel egyre több óráig, ez elfogadhatatlan és ezt nem engedjük a kormánynak− jelentette ki a három nagy belgiumi szakszervezet közül a szocialista FGTB közalkalmazottakat tömörítő ágának szóvivője az RTL televíziónak.
Áprilisban munkabeszüntetéssel tiltakoztak a közalkalmazottak Belgiumban a kormány megszorító intézkedései ellen a CGSP szocialista szakszervezet felhívására.
Sebesült társukat látják el rohamrendőrök a belga szakszervezetek zavargásba torkolló tüntetésén Fotó: Aurore Belot / MTI 
A Michel-kormány a következő öt évben 11 milliárd eurót akar megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén, és egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint befagyasztja a bérek és segélyek indexálását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelésének érdekében. A szakszervezetek azzal vádolják a kabinetet, hogy takarékossági intézkedései aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.
Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all