szerda, december 07, 2016


Kilicdaroglu, a legfőbb török ellenzéki tömörülés elnöke megismételte azon kijelentését, amely már korábban is nagy port kavart a török közéletben: “vérontás nélkül nem vezethető be a végrehajtó elnöki rendszer Törökországban”. Kormánypárti politikusok arra kérték Kilicdaroglut, hogy “korrigálja” véleményét, a CHP elnöke ugyanakkor láthatóan nem hajlandó eleget tenni a kérésnek.

A felmerült félreértésekre utalva hangsúlyozta: “nem mi, hanem ők” ontják majd a vért. Később azzal nyomatékosította szavait: “csak akkor vezethető be az elnöki rendszer, ha kiirtanak, megölnek minket”. Kemal Kilicdaroglu kikötötte: a CHP meg fogja védeni a demokráciát. Ha a fiatalságnak nem tudok szép Törökországot hátrahagyni, akkor mi dolgom a politikában? – tette fel a kérdést. A pártelnök a beszélgetés során többször igen keményen fogalmazott, például Észak-Koreához hasonlította Törökországot. Ha Recep Tayyip Erdogan államfő azt mondja a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) politikusainak, hogy “álljatok fel, akkor mindannyian felállnak, hogy üljenek le, leülnek, hogy sírjanak, sírnak, hogy nevessenek, nevetnek. Nálunk is a demokrácia elárulása a modell, mi is gúny tárgya lettünk” – tette hozzá.

Fenntartásait fejezte ki Erdogan azon nyilatkozatával kapcsolatban, amely a végrehajtó elnöki rendszert “nem a hatalmi ágak szétválasztásaként, hanem a hatalmi ágak összhangjaként” határozta meg. Hangsúlyozta: nem a rendszer megnevezése a lényeges, hanem a demokrácia és a jog érvényesülése. Kilicdaroglu annyiban egyetért a kormánnyal, hogy az országnak valóban új alkotmányra van szüksége, azonban más vonatkozásban.

Szerinte a parlamentáris rendszer Törökországban a puccsok idején elfogadott törvények miatt nem működik jól. A CHP vezetője szerint az elnöki rendszert a parlament nem fogadja majd el, mivel sem az ő pártja, sem a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP), sem a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) nem támogatja. A kormánynak ehhez 367 szavazatra lenne szüksége, de csak 317-el rendelkezik. Ahhoz, hogy a kérdést referendumra tudja bocsátani, 330 voks kellene. Kilicdaroglu erre szintén nem lát esélyt. Ha pedig megint előre hozott választásra kerülne sor, “mi készen állunk” – szögezte le.

A török törvényhozás múlt pénteken fogadta el azt az alkotmánymódosító javaslatot, amely az összes parlamenti képviselő mentelmi jogát eltörölte. Kilicdarogluról közel 30 bűncselekményre vonatkozó aktát tartanak nyilván. Őt csak a HDP néhány vezető politikusa előzi meg. Állítása szerint sokról maga sem tudja, hogy mit tartalmaz, de – a HDP képviselőivel ellentétben – nem tervez fellebbezni az alkotmánybíróságnál. Az ellenzéki vezető úgy értékelte, hogy Törökország külpolitikája révén kizárta magát a civilizált világból. Diplomáciánknak érzékenynek kell lennie, ma egész Európa nagy aggodalommal néz Törökországra – hívta fel a figyelmet. A CHP a tavaly november 1-jei előre hozott parlamenti választásokon a szavazatok 25,3 százalékát szerezte meg. A tömörülés 134 képviselővel van jelen az 550 fős törvényhozásban. (MTI)

Forrás: Hír24

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all