kedd, december 06, 2016

A Nagy-Britannia EU-ban maradását szorgalmazó légitársaságok a június 23-ai brit népszavazás után arra fognak összpontosítani, hogy létrehozzanak egy olyan összeurópai légi irányítási rendszert, ami az ismétlődő franciaországi sztrájkok ellenére lehetővé teszi a fennakadásmentes légi közlekedést.

Az ír Ryanair, a brit EasyJet, és a Bristish Airways légitársaság, illetve a német Lufthansa csoport vezetői azt kérik majd, hogy a Franciaországgal szomszédos országok légi irányító szolgálatai a franciaországi sztrájkok idejére bővítsék ki tevékenységi területeket, és ezzel akadályozzák meg, hogy a jövőben is járatok ezreit kelljen törölni a francia munkabeszüntetések miatt. A légitársaságok vezetői a The Guardian című lap értesülései szerint júliusban Brüsszelben ismertetik majd javaslatuk részleteit.

 A franciaországi sztrájkok a hazai légitársaságok mellett leginkább a brit utasokat érintik, mivel csak Franciaország kikerülésével, túlzsúfolt légtérben repülve érhetik el a kelet- és közép-európai célállomásokat. A végleges megoldást az egységes európai repülési tér létrehozása lenne, de a francia légiirányítók – jövedelmüket féltve – ezen kezdeményezést is ellenzik.

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!