szombat, december 10, 2016

 

Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje elég jelentős előnnyel vezet Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje előtt az első felmérés szerint, amelyet azután készítettek, hogy Obama elnök nyilvánosságra hozta: Clinton elnökjelöltségét támogatja. 
Az Ipsos közvéleménykutató és a Reuters hírügynökség közösen készíttetett felmérése szerint a megkérdezettek 46 százaléka Hillary Clintont támogatja, és kevesebb mint 35 százalékuk látná szívesen Donald Trumpot a Fehér Házban.
Csaknem húsz százalékra tehető azok aránya, akik egyik jelöltet sem akarják az Egyesült Államok elnökének.
Clinton egyébként nagyjából ugyanilyen arányban vezetett egy héttel ezelőtt is, amikor azonban még nem rendelkezett az elnökjelöltséghez szükséges megfelelő számú kongresszusi küldött támogatásával. Kedden a hat szövetségi államban tartott előválasztásokon négyben ő győzött, ezzel végleg bebiztosította magának a demokraták elnökjelöltségét, amelyet azonban hivatalosan csak az elnökjelölt-állító kongresszus után kaphat meg.
Trump az előválasztási folyamat során többnyire lemaradt Clinton mögött, csak egyszer sikerült ledolgoznia két számjegyű hátrányát, sőt, rövid időre még meg is előznie népszerűségben és elfogadottságban Hillary Clintont.
Forrás: Hír24

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all