szerda, december 07, 2016

A svájciak népszavazáson utasították el azt a javaslatot, hogy az ország szigorítsa a bűncselekményt elkövető külföldiek automatikus kiutasítását lehetővé tévő törvényt – közölte az állami televízió vasárnap.

A népszavazási kérdést a bevándorlás-ellenes Svájci Néppárt (SVP) terjesztette elő. A svájci televízió szerint a szavazóhelyiségek bezárása után vasárnap délutánig feldolgozott voksok összesítéséből nyilvánvalóvá vált, hogy a kezdeményezés ellenzői vannak többségben, így 26 kantonból 20-ban a szavazópolgárok 56,7 százaléka utasította el az SVP javaslatát, míg a szavazók 43,3 százaléka támogatta azt. Az SVP azt akarta elérni, hogy a külföldiek már a kisebb bűncselekmények elkövetése – például a szociális juttatásokkal való visszaélés vagy kábítószer-kereskedelem, a visszaeső bűnözők esetében a könnyű testi sértés, rágalmazás vagy verekedésben való részvétel – esetén is kitoloncolhatók legyenek az országból.

A kiutasítást a párt javaslata szerint automatikusan, az arányosság mérlegelése vagy az egyedi esetek vizsgálata nélkül kellene végrehajtani rögtön a kiszabott büntetés letöltése után. Az SVP előterjesztését nem támogatta sem a kormány, sem a parlament, mivel szerintük az ellentétes a jogállamiság alapelveivel és a nemzetközi joggal is. Az ország legerősebb politikai formációjának számító SVP egy hasonló tartalmú, de a kitoloncolással járó bűncselekmények tekintetében engedékenyebb kezdeményezésére már 2010 novemberében igent mondtak az alpesi ország lakói. Az előterjesztést tavalyi törvénybe iktatásakor a kormány és a parlament azonban kiegészítette egy méltányossági záradékkal, amely számos esetben nem teszi lehetővé a tényleges kiutasítást. Az SVP véleménye szerint ezzel a lépéssel felpuhították a nép korábbi döntését.

Forrás. Hír24

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all