szerda, május 23, 2018
> <
  • 1

Legnépszerűbb

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Egy felmérés tanúsága szerint a megkérdezett magyarok jelentős része, 43 százaléka egyetért Dúró Dóra javaslatával, hogy csak azok szavazhassanak, akiknek legalább az alapfokú végzettségük van – írja a 24.hu. A felmérést az IDE Intézet készítette a portál megbízásából. Kiderül belőle, hogy 26 százaléknyi válaszadó teljesen, 17 százaléknyi részben támogatja, amit a szélsőjobboldali párt politikusa, az Országgyűlés oktatási bizottságának az elnöke akar.

durodoraFotó: MTI/Kovács Tamás

Dúró Dóra eredetileg egy augusztus eleji Facebook-bejegyzésben pendítette meg, hogy el kellene venni a választójogot azoktól a magyaroktól, akik az általános iskolát sem járták ki. Azzal érvelt, hogy az elmúlt évtizedekben bevett gyakorlatnak számított, hogy az alacsony iskolázottságú emberek szavazatait megvették, ami ellentétben áll a demokratikus jogi normákkal és a választások tisztaságának az elvével is. Általános iskolai végzettség nélkül gépkocsivezetői jogosítványt sem lehet szerezni, azoktól pedig, akik az ország vezetésébe akarnak beleszólni, ugyanígy elvárható az alapfokú iskolai végzettség. Ez a magyarok jelentős része pártszimpátiától függetlenül tetszik, az IDEA felméréséből legalábbis kitűnik, hogy amíg a Jobbik szavazóinak 54 százaléka teljesen mértékben támogatja az elképzelést, további 12 százaléka pedig hajlik rá, a Fidesz-szavazók 43 százaléka egyetért vele. Annak a tudatában is, hogy az ötlet egy jobbikos politikustól származik. A baloldali ellenzéki pártok híveinek kevesebb mint az egyharmada korlátozná így a választójogot.

Forrás: Ágoston Zoltán/ 168ora.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!